Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Szunyogh X. Ferenc: Az ősegyház imádságos élete

A „Keresztény remekírók” című sorozat tizenhat kötete 1944 márciusa és karácsonya között került ki a a Stephaneum nyomdájából, Kühár Flóris szerkesztésében. Ennek eme tizenhatodik és egyben utolsó kötete Szunyogh X. Ferenc: Az ősegyház imádságos élete című munkája.

Az első századok krisztusi hívőinek lelkét nem ismerheti teljesen az, aki nem ismeri imádságaikat. Hála Istennek, hogy éppen ez az imádságos élet nem halt ki annyira, hogy ma is át ne élhetnők a liturgiában. Mégis, a liturgia nem teljesen őrizte meg számunkra ezt a drága kincset, és azért sok feledésbe merült belőlük. Ezekből az elfelejtett kincsekből hoz elő drága gyöngyszemeket ez a kötet, hogy olvasásuk, de még inkább átimádkozásuk belénksugározzák az első idők hősies szellemét.

A kötet összeállítása a következő gondolatokat követi:

Az első fejezet bemutatja azokat az „imádságmagokat”, melyekből a századok folyamán kifejlődött az Egyház liturgikus élete.

A második fejezet arra világít rá, hogyan valósította meg az ősegyház a Szentírás parancsát: „Szünet nélkül imádkozzatok”.

A harmadik fejezet minden idők imádságának középpontja: a szent Eucharisztia. Ez őrizte meg legteljesebben napjainkig az ősegyház lelki világát. A kiválasztott szemelvények imádságos magyarázatul szolgálnak a mai szentmise megértéséhez.

A következő fejezet a liturgikus év ősi vezető gondolatait emeli ki és adja erősebb megvilágításban. Az ősegyház imádságos kincséből, a prefációkból és a kollektákból ad összeállítást a mai liturgikus év sorrendjében.

A három befejező fejezet a hármas Egyház szent közösségébe vezet el. Az imádságok megmutatják, mint tudunk lenni az égiekkel közösségben, a földiekkel testvériségben. Megtanuljuk, hogy testi-lelki bajainkban hogyan tudunk ettől a közösségtől el nem szakadva imádkozni úgy magunkért, hogy az mindig katolikus, tehát egyetemes imádság legyen.


A könyv meta információi
| Megjelenés éve: 1944 | Oldalszám: 323 | Méret: 18x11 cm | Kötés: puha | Kiadó: SZIT | Nyelv: magyar | Fájl méret: 9 MB |