Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Szunyogh X. Ferenc (össz., ford.): Az első szerzetesek és remeték életéből – I. rész: A keleti szerzetesek

A „Keresztény remekírók” című sorozat tizenhat kötete 1944 márciusa és karácsonya között került ki a a Stephaneum nyomdájából, Kühár Flóris szerkesztésében. Ennek eme hatodik kötete Szunyogh X. Ferenc: Az első szerzetesek és remeték életéből című munkája.

A kötet szemelvényeket ad a keleti szerzetesség életéből. A kor határjelzője Szent Benedek, aki a keleti és nyugati hagyományoknak összefoglalója, fenntartója és továbbadója volt. Szent Benedek nemcsak zárókő, hanem egy új korszaknak a kezdete is. Ő lett a nyugati szerzetesség pátriárkája. Ezért ez a kötet egészen az ő fellépéséig tekinti át az első remeték és szerzetesek világát, akik három dolgot vállaltak, három eszközt használtak: a test igába törését, az imádságot és szemlélődést és a munkát, melyet az első kettővel próbáltak egybeolvasztani.

Az itt kiválasztott szerzőkre és munkájukra nézve is Szent Benedek adott útmutatást. Elsősorban azokat a munkákat tartalmazza a kötet, melyeknek olvasását Szent Benedek a Regulában kifejezetten kívánta: „Annak, aki a szerzetesélet tökéletességére igyekszik, ott vannak a szentatyák tanításai, melyeknek megtartása az embert a tökéletesség legfőbb fokára vezetheti.” Ez a kötet tehát „Szent Benedek Atyánk Olvasókönyve”.


A könyv meta információi
| Megjelenés éve: 1944 | Oldalszám: 231 | Méret: 18x11 cm | Kötés: puha | Kiadó: SZIT | Sorozat: Keresztény remekírók | Nyelv: magyar | Fájl méret: 6 MB |