Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Szunyogh X. Ferenc (össz., ford.): Az első remeték és szerzetesek világából – II. rész: Az első szerzetesek nyugaton

A „Keresztény remekírók” című sorozat tizenhat kötete 1944 márciusa és karácsonya között került ki a a Stephaneum nyomdájából, Kühár Flóris szerkesztésében. Ennek eme hetedik kötete Szunyogh X. Ferenc: Az első remeték és szerzetesek világából című munkája.

A sorozat hatodik kötete a keleti szerzetességről szól. Ez a kötet annak a folytatása, és a nyugati szerzetesek világáról szól. A formákat szinte szolgai módon másolták le a keleti példaképektől, de más talajba ültették át. Ezt az életet nagy jelentőségre két férfi emelte; az egyik életével, a másik írásaival. Ez a két férfi: Szent Márton, Pannónia szülötte, majd Tours püspöke és Johannes Cassianus. Szent Márton átélte, Cassianus tanította az eszményi szerzeteséletet.

A kötet három részből áll. Az első Sulpicius Severus Szent Márton életrajza. A második és harmadik rész Cassiánus két munkája: A szerzetes intézményről és Szent beszélgetések. Ez utóbbi kora szerzetességének aszkézisét és lelki tanításait foglalja össze, és századokon át ez volt a kolostorok legfőbb aszkétikus könyve.


A könyv meta információi
| Megjelenés éve: 1944 | Oldalszám: 228 | Méret: 19x11 cm | Kötés: puha | Kiadó: SZIT | Sorozat: Keresztény remekírók | Nyelv: magyar | Fájl méret: 7 MB |