Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
Rubenescu Auguszta: Krisztus-legendák
Isteni Megváltónk személye mindig élénk érdeklődés tárgyát képezte a kereszténységben. A hívő kegyelet kezdettől fogva nem érte be azzal, amit az evangéliumok erre nézve mondanak. Jézus Krisztus maga nem írt le semmit és tanítványainak sem azt parancsolta, hogy megírják, hanem hogy elmenve az egész világra, hirdessék az evangéliumot. S amikor mégis írtak, csak bizonyos alkalomból írtak s korántsem akartak egy minden irányban kimerítő művet írni Jézusról s mindarról, amit tanított és tett. Ha az evangélisták Jézus cselekedeteit sem írták le mind, csodálkozhatunk-e akkor, ha szent személyét s a különben megemlített eseményeknek bár jellemző és érdekes, de csekélyebb jelentőségű körülményeit kísérő jelenségeit nem ecsetelték irataikban?
Amit ők meg nem írtak, azt megalkotta a hívő kegyelet – a legendában. A legenda az evangéliumi történet színes, csillogó ünnepi ruhája. A kegyelet szőtte, szőtte történetből és képzeletből, valóságból és rajongásból. Bántja őt az evangéliumi elbeszélés szűkszavúsága, amely olyan, mint volt a Megváltó ruhája: szerény, egyszövésű köntös. Fogja tehát e köntöst és kihímezi a lelkes szeretet, a bensőséges odaadás és őszinte együttérzés arany- és ezüstszálaival. A legenda tehát történetre támaszkodik, de nem mindenben történet. A hímzés alapszövete – történet, de maga a hímzés a képzelet alkotása, mely tekintetbe veszi az akkori időknek társadalmi berendezését és számol a lélektannal is, tehát valószínűséggel bír. Mindezt pedig, történetet és költést telehinti a csodálatosnak aranyporával, hogy annál ragyogóbb képet fessen arról, akit dicsőít s annál vonzóbb olvasmányt nyújtson.
A kötet írásainak tárgya mind az evangéliumból vett s így a költői alakítás munkája természetszerűleg csak a lélektani rekonstruálás teljessé tételét szolgálhatta. A legendák középpontjában mindenütt Krisztus Urunk áll; a romantikus színezés, amellyel a szerző csipkefinom tolla körülrajzolja alakját, talán valami passzív zártságot és lágyságot halaványít rá. Ennek további oka az is, hogy e legendák főtendenciája egyes evangéliumi személyeknek – kiváltképpen Júdásnak, Lévinek, Mária Magdolnának – s a tömegeknek lélektani megértése és átvilágítása, nem egyszer a modern mese- és legendaírók módszerével. Stílusa választékos, finom; inkább festői, mint elemzőereje van.
A kötetben szereplő legendák címe: Krisztus; Mária álma; Anna és Simeon; Menekülés; Jézus a templomban; Az áruló; Kísértés; A Quarantániában; A vigasztaló; Magdalai Mária; Jákob kútjánál; A Genezaret tavon; Jairus leánya; A kanaáni asszony; Az Úr imája; Jézus és a gyermek; Zakeus; Bevonulás Jeruzsálembe; A legnagyobb parancs; A Golgota felé; Feltámadás.