A könyv első részében leírja a temetési szertartást, a másodikban hetvenegy szabadon választott imát ad papoknak, a függeléke pedig két imát sírkőszentelésre. Az imák egy része a sír és a ravatal előtt egyaránt elmondható, másik része csak a sír előtt. Másik szempont szerint az imák egy része általános, felnőtt halottakért mondott, azután olyanok, amiket vallásos életet éltekért lehet mondani, vannak továbbá olyanok, amik tekintettel vannak a szentségek felvételére vagy annak elmaradására, az élethivatásra, melyet a halott betöltött az egyházban, a társadalomban vagy a családban, az életkorra, az élet vagy halál bizonyos körülményeire, és az egyházi év idejére.
„A temetési szertartás világosabban fejezze ki a keresztény halálnak húsvéti jellegét” –, intézkedett a II. vatikáni zsinat. Ez nem csupán a hivatalos szertartás szövegeire vonatkozik, hanem az azokhoz csatlakozó imák gyűjteményére is. Általában ez a szempont volt irányadó a könyv megírásában, de bizonyos részeiben következetesebben viszi keresztül ezt az elvet. Ilyenek a húsvéti szent időben alkalmazható imák, továbbá azok is, amelyeket olyan hívők temetésén lehet elmondani, akik példaadó életet éltek, vagy legalább a halálra jól készültek. Annál gyakrabban veheti elő ezeket az utóbbiakat a pap, minél odaadóbban végzi a betegellátás szent feladatát, és általában minél eredményesebb a lelkipásztori munkája.
A temetés az Anyaszentegyháznak hitvallása is. A lélek halhatatlanságának és a feltámadás hitének ünnepélyes kifejezője. S valahányszor jól készítettünk elő valakit a halálra, valamint hozzátartozóit a bölcs megnyugvásra és a keresztény reményre, mindannyiszor a temetési menetben van valami, a könnyes arcok ellenére is, legnagyobb ünnepünknek, az allelujás húsvétnak emelkedettségéből.
Temetéseink válaszolnak az elmúlés kérdéseire, s a hite szerint élő embernek szilárd meggyőződése, hogy ez a felelet nem üres szó és nem álomvilág. A leggazdagabb isteni ígéreteket hirdeti mindenki számára, aki a kegyelmi élet útján halad.
Az egyik sírnál elmondható imába bele van szőve a Halotti beszéd és könyörgés gondolatai. Nyelvünknek legrégibb összefüggő szövegemléke számunkra drága ereklye, ami ne maradjon csupán nyelvészeink kincse.