Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
Griger Miklós: Krisztus helyett követségben
Griger Miklós (1880–1938) könyve a papi méltóságról, a krisztusi papságról, annak feladatairól, lelki életéről szól – paptestvéreinek. A pap a lelkek szolgálatában áll, ő a nyáj pásztora. Imádkoznia kell híveiért, szeretni, ismerni, őrizni kell őket, nagylelkűnek és türelmesnek lenni velük.
A lelkipásztor az erkölcsi világrendben melengető, világító, éltető napja híveinek. Áldásos pályafutása folyamán világosságot s meleget áraszt, fényözönben füröszti a kisdedeket s beragyogja a haldoklók elsötétült lelkét. S teszi ezt csendesen, észrevétlenül, úgyhogy a hívek rendszerint csak akkor ébrednek ez áldás tudatára, amikor napjuk a betegség ólomfelhői mögé rejtőzik, vagy – az örökkévalóság tengerébe leáldozik. Ekkor átérzik, hogy elveszítették áldástosztó napjukat, derék papjukat, s fekete gyászba borulnak a házak és a szívek…
S vajon a halál végképp s teljesen fosztja meg őket lelkipásztoruktól? Nem! „Jó pásztorként most is nyája között áll, szelleme közöttünk él”. Közbenjárásának áldása híveire hull az égből, mint harmat a tikkadt földre, szelleme tovább működik a községben, melyet magáénak nevezett, ajkai, bár a halál lezárta őket, tovább tanítanak, amit plántált, az tovább él a gyermekek, ifjak, hajadonok, szülők lelkében, családok körében, nemzedékről-nemzedékre …