Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
Gilbert K. Chesterton: Igazságot! Az örökkévaló ember
G. K. Chesterton (1874–1936) angol író a XX. század elején s a két világháború között rendkívüli népszerűségnek örvendett nemcsak hazájában, hanem annak határain túl, így Magyarországon is. A konvertita Chesterton méltán hívta fel magára kortársainak a figyelmét azzal, hogy élesen bírálta kora társadalmát (Angliáját), annak minden jelentős szellemi áramlatát, éspedig a katolikus világnézet talajáról. Ez a kötet az író két művét tartalmazza: az Igazságot! és Az örökkévaló ember-t.
Katolikus meggyőződését legvilágosabban Igazságot! (Orthodoxy) című művében foglalta össze. Mondanivalójának vezérfonala az Apostoli Hitvallás, anélkül, hogy didaktikusan végigelemezné annak egyes artikulusait, vagy szisztematikusan megcáfolná az ellene felhozott vagy felhozható ellenvetéseket. Inkább saját szellemi fejlődését mutatja be: azt érzékelteti, hogyan jutott el ő e credóig, és mit jelent az ő számára ez a hitvallás. A könyv tehát nem hittani vagy hitvédelmi értekezés, hanem – amint Chesterton maga mondja – „egyfajta hanyag önéletrajz”. Azt mutatja be, hogyan ismerte fel ő a keresztény hitvallásban a józan emberi ész magvát, és mennyire elégtelennek tartotta azokat az érveket, amelyeket a hit ellenében az ő korában általában felsorakoztattak. Mi lehetne a mottója Chesterton e könyvének, mi vitte rá végül is a hitvallás elfogadására? Az utolsó fejezetben erről így nyilatkozik: „Elfogadtam, mert a vallás nem részigazságokkal táplált… Minden más filozófia olyan dolgokat állít, amelyek kézenfekvően igaznak látszanak, a kereszténység az egyetlen filozófia, amely újra meg újra olyasmit állít, ami nem látszik igaznak, de igaz.”
Az örökkévaló ember című műve az emberiséget úgy mutatja be, mint „isteni fajt”, amely elüt a természet más jelenségeitől, és amelynek története is különleges, mert „isteni gyökerei” vannak. Mondanivalóját a természettől páratlan módon elütő emberi teremtmény és azon ember köré csoportosítja, „akit Krisztusnak neveznek”, azaz áttekinti az emberiség helyzetét a pogányság állapotában, majd megvizsgálja, hogy mit jelentett a kereszténység az emberi nem számára. Úgy látja, hogy párhuzam állítható az embernek a természetből történő kiválása és a kereszténységnek a történelemből történő kiemelkedése között. Az emberiség pogány korszaka tulajdonképpen nem is volt más, mint előkészület a kereszténységre, Krisztusra. Krisztus pedig a világtörténelem legnagyobb eseménye, mert benne a világ alkotója személyesen látogatta meg a teremtett világot.
Chesterton szokatlan stílusú, sziporkázóan szellemes, paradoxonokkal teli írásai nem jelentenek könnyű olvasmányt. Fárasztó szellemi tornára késztetik az olvasót, aki nem is tud minden állításával egyetérteni: egy-egy váratlan kijelentés nyomán könnyen meg-hökken, gyakran polémiára, ellentmondásra is kényszerül. De éppen ez teszi Chesterton írásait ma is élvezetesekké.