A Szent István Társulat rövid története
A Tásulat történetéről eddig megjelent kiadványok:
- Hummer Nándor: A Szent-István-Társulat rövid története (1896)
- Notter Antal: A Szent-István-Társulat története (1904)
- Erdősi Károly: A hetvenötéves Szent-István-Társulat (1923)
- Mészáros István: A Szent István Társulat százötven éve, 1848–1998 (1998)
- Kindelmann Győző: Életünk. A Szent István Társulat rövid története (1993)
A következőkben a legutolsó kiadvány szövegét közöljük, de az archívum tartalmazza a fenti kiadványok mindegyikét.
A legrégibb könyvkiadó
A Szent István Társulat ebben az évben, 1993. május 1-jén ünnepli fennállásának 145. évfordulóját. Hazánk legrégibb könyvkiadója átélt és túlélt két világháborút, több forradalmat és rendszerváltozást, s a békeévekben számtalan általános gazdasági válságot, melyek egyenként is tucatnyi hasonló intézményt tüntettek el a történelem feneketlen süllyesztőjében.
A Szent István Társulat e 145 év során nemcsak könyvkiadóként működött; jelentős szerepet vállalt a magyar kulturális és tudományos élet szinte minden területén is. Tagjai és pártolói sorában olyan neves személyek tevékenykedtek, mint Eötvös József, gróf Apponyi Albert, gróf Zichy Nándor, vagy Deák Ferenc.
A Társulat fő profilja azonban mindvégig a könyvkiadás maradt; tanúskodik erről az a sokezer magyar, német, horvát, szlovák, román és rutén nyelvű kiadvány, melyeknek összpéldányszáma eléri a több tízmilliót! E könyvek közt találhatunk könnyed, a köznépnek szóló műveket, komoly tudományos munkákat, iskolai tankönyveket, s nem utolsósorban katolikus hitbuzgalmi kiadványokat. Mindezeket figyelembe véve nem meglepő, hogy a huszadik század első harmadában a Szent István Társulat európai mércével mérve is a legnagyobb kiadók közé tartozott.
Kedves Olvasó!
Tartson velünk, s gondolatban tekintsük át együtt Magyarország e nagy múltú könyvkiadójának rövid, vázlatos történetét!
A megalakulás
A XIX. század első felében Magyarországon nem volt egyetlen katolikus könyvkiadó sem; a vallási témájú művek alkalomszerűen, általában magánkiadásban jelentek meg. Pedig ebben az időben már Európa-szerte, főleg francia és német földön, számos katolikus kiadó és terjesztő társulat működött. Hazánkban az úgynevezett vallási népkönyvekből ekkoriban kevés jelent meg, s a régiek már nyelvezetükben és szerkezetükben is elavultak voltak.
A nyomtatott betű általi hitoktatás és hitterjesztés lehetőségeit elsőként Fogarasy Mihály nagyváradi kanonok ismerte fel 1842-ben, s még ebben az évben igen nagy erőkifejtéssel látott hozzá, hogy a magyar egyház akkori vezetőit meggyőzze egy vallási könyvkiadó szükségességéről. Két évvel később a Religio és Nevelés című folyóirat december 1-jei számában már a nagyközönség is olvashatta felhívását „egy nevelési, épületes és felvilágosító könyvek terjesztésére alakítandó társulat” ügyében.
A Religio és Nevelés 1844. december 1-jei száma, melynek hasábjain
Fogarasy Mihály először vetette fel egy jó és olcsó könyvkiadó
társulat
alapításának ötletét
Fogarasy ezt írja az említett cikkben:
„A népnevelés időnkben életkérdéssé vált, s a polgári hatóság ez üdves czélt mozgalmaival már-már megkísérteni kezdte. Sőt, e czélra könyvecskéket is látunk napfényre jönni; de melyekben többnyire nincs meg a vallási szellem. Ez ügyben a katolikus klérus a tényezők sorából ki nem maradhat. Neki a népnevelés czélirányosítása legsürgetőbb föladata. S evégre oly könyvecskék terjesztése lenne szükséges, melyek oktatva és elbeszélve, a gyermekekben a vallásos szintúgy, mint erkölcsi érzést fölébreszteni, s általok a nevelés fő alapját, a szent vallást szívökbe oltani képesek.”
Fogarasy tisztában volt azzal, hogy az átlag magyar embernek ekkoriban nem állt módjában sok könyvet vásárolni, ezért e legelső javaslatában azt tanácsolta, hogy a népnevelési könyveket az önköltségi árnál egyharmaddal olcsóbban kellene eladni! Ez a megnyilatkozás ékes bizonyítéka annak, hogy a Társulat vezetői már a kezdet kezdetén egyfajta missziós tevékenységet tűztek ki célul maguk elé.
A legelső híradás arról, hogy a Jó és Olcsó Könyvkiadó Társulat neve az
1852. évi közgyűlés határozata szerint — feltéve, ha a hatóságok is
jóváhagyják — attól kezdve Szent István Társulat
1847. február 15-én Fogarasy Mihály szervezése nyomán, egyházi személyek részvételével elvben megalakult a Jó és Olcsó Könyvkiadó Társulat. A Társulat alapszabályát felterjesztették a hercegprímásnak, aki megadta rá az egyházi jóváhagyást, sőt a kért védnökséget is elvállalta. A működési szabályzatot ezután a Helytartótanács eljuttatta a bécsi kancelláriához, ám mielőtt az engedélyezéssel járó hosszadalmas procedúra véget ért volna, 1848. március 15-én kitört a pesti forradalom, mely eltörölte a cenzúrát és az azt kísérő szabályokat.
A Társulat így a szabadságharc forró tavaszán, május első napján megkezdte működését. Az alapszabály hármas célkitűzése szerint a Kiadónak a köznép soraiban, az iskolákban és a műveltebb osztályok között kellett kifejtenie tevékenységét.
Egy hónappal később, június 5-én az alapítótagok a pesti szeminárium könyvtártermében megválasztották első elnökül gróf Károlyi Istvánt és igazgatóul (alelnökül) Fogarasy Mihályt.
A könyvkiadói tevékenységet már 1847-ben megkezdték — bár a Társulat akkor még hivatalosan nem létezett. Az első könyv címe ez volt: Keresztény naptár a magyarhoni katolikusok használatára. E naptár 5000 példányban jelent meg, de annyira kelendőnek bizonyult, hogy a következő évit már 30.000 példányban kellett kinyomtatni! Nagy siker volt ez akkoriban, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a szabadságharc vészterhes hónapjai bizony nem nagyon kedveztek a könyvkereskedelemnek. Hozzá kell persze tenni, hogy ez a kalendárium olcsóbb volt a hasonló kiadványoknál, mert 8 krajcáros eladási ára nem tartalmazott hasznot, mindössze az előállítási költséget fedezte.
A nemzet nagy önvédelmi harca természetesen a Társulat vezetőit sem hagyta hidegen: 10.000 példányban kinyomtatták Tárkányi Béla nemzetőrségi dalát.
A szabadságharc leverése után a Társulat igen nehéz helyzetbe került. A tagok ennek ellenére elkötelezett magyarságtudatukat juttatták kifejezésre, amikor 1852-ben felvették a Szent István Társulat nevet. A hivatalos jóváhagyást azonban csak két év múlva adta meg a Császári és Királyi Rendőrigazgatóság azzal a kitétellel, hogy a választmányi ülések napjait jó előre be kell jelenteniük a hatóságoknak. Az üléseken ezután rendszeresen részt vett a budai helytartóság által kinevezett császári biztos is.
Az évekig tartó elnyomás idején a Szent István Társulat „a nemzeti nyelv és a nemzeti szellem őre és szentélye lett” (Csernoch János hercegprímás, 1923.). A közös sors egyesítette a különböző politikai pártállású katolikusokat, sőt, a nemzeti egység kifejezéseként számos protestáns is belépett a tagok sorába!
A tankönyvkiadás
A Szent István Társulat eredeti célkitűzése értelmében már a kezdetektől foglalkozott tankönyvkiadással, ezt azonban az első években korlátozták az állami rendelkezések. A kiegyezést követően megváltoztak a törvények, s a Társulat ettől kezdve széles körű tankönyvkiadói tevékenységbe kezdett, mindenkor szem előtt tartva a Magyarországon élő nemzeti kisebbségek nyelvi identitását. Az 1871. évi közgyűlésen a tagok tervbe vették, hogy a közoktatást szolgáló műveket magyar, német, szláv, kassai szláv, szerb, szerbdalmát (bunyevác), rutén, román, horvát, győr-soproni hienc-horvát, vend és szlovén nyelveken kívánják kiadni. Ez a nemzetiségi tolerancia példa nélkül álló még ma, a huszadik század végén is! Ugyanakkor arra is ígéretet tett a közgyűlés, hogyha az egyházi intézmények és az iskolák közvetlenül a Társulattól viszik el a könyveket, az amúgy is jutányos ár felett minden 100 példány után 25 ingyenpéldányt adnak a szegény sorsú gyermekek számára. Ezen felül — a forgalomtól függően — minden évben többezer tankönyvet ajándékoztak a rászorulóknak; az 1890. évi vagyonmérleg tanúsága szerint pl. abban az esztendőben 20.429 darabot.
Természetesen a tankönyvkiadás alatt nemcsak hittankönyveket kell érteni, e tevékenység felölelt az elemi iskoláktól a felsőfokú képzésig minden tantárgyat, az „ABC Olvasókönyv”-től kezdve a természetrajzon keresztül a matematikáig.
A Társulat 1871-ben 14-féle tankönyvet adott ki (750.000 példányban), 1878-ban pedig már 64-félét!
A vezetők külön hangsúlyt helyeztek az oktatási segédeszközökre is, 1870-ben például kiadtak egy igen költséges olvasó falitáblát, s emellett a tankönyvekhez összeállíttattak ún. vezérkönyveket a tanárok számára, megkönnyítve ezzel az oktatást.
E nagyszabású tevékenység elindítója és fő mozgatója Ipolyi Arnold, később besztercebányai püspök, a Társulat 1869—72 közötti alelnöke volt. Működése nyomán a Kiadó rendkívül népszerűvé és ismertté vált mind a széles néprétegek előtt, mind pedig a művelt nemesi, főnemesi körökben.
A hittankönyvek közül külön is említést érdemelnek a Deharbe-féle katekizmusok, melyek akkoriban új utat nyitottak a hitoktatásban. A megállapodások értelmében e hittankönyvek kiadásának joga — minden birodalmi nyelven — egyedül a Szent István Társulatot illette meg.
Az 1930-as években a Társulat legfőbb bevételi forrását a tankönyvek kiadása jelentette.
A II. világháborút követően megváltozott a helyzet. 1945 tavaszán ugyanis a Kultuszminisztérium előírta, hogy bizonyos tankönyveket át kell alakítani — a Társulat tankönyvei természetesen ezek között voltak. Problémát jelentett az is, hogy létrejött a nyolcosztályos általános iskola, melynek tanterve teljesen eltért az addigi népiskolákétól. A Társulat tankönyvszerkesztősége ennek ellenére hozzáfogott egy új, általános iskolai sorozat elkészítéséhez, de munkájukat már nem tudták befejezni. Az országgyűlés 1948. június 16-án megszavazta az egyházi iskolák államosítását, s ezt követően rendeletet adtak ki, miszerint minden iskolatípusban csak az állami tankönyvek használhatók.
Négy évtizedig tartó kényszerszünet után a Társulat 1992-ben ismét megkezdte a tankönyvkiadást, folytatva ezzel a nagynevű elődök gyermeknevelés terén végzett munkáját.
Négy, a Szent István által kiadott tankönyv
A Szent István Társulat folyóiratai
Az előzőekben említettük, hogy a Társulat már a tulajdonképpeni megalakulása előtt kiadott egy keresztény kalendáriumot, melyet a későbbiekben hosszú ideig évről évre megjelentetett.
Ezen kívül már az alakuláskor felmerült egy olyan egyházi lap indításának az ötlete, mely a széles néprétegekhez szól. A tervet tett követte: útjára indult a Katholikus Néplap magyar, német és szlovák nyelven. E hetilapot eredetileg a parasztságnak szánták a szerkesztők, de hamarosan be kellett látniuk, hogy az újságot inkább a polgárság olvassa.
A lap tartalmilag igen szerteágazó témákat ölelt fel: rendszeresen hírt adott az Egyház kül- és belföldi eseményeiről, közölt prózai és lírai irodalmi alkotásokat, tudósításokat, ismertette az újonnan kiadott könyveket, s megjelentek benne a parasztság mindennapi életéhez közel álló cikkek is, mint pl. az 1852 novemberi számban Pálma Pál patai főesperes írása, mely a „Biztos szer a búzában teremni szokott üszög ellen” címet viselte.
A Jó és Olcsó Könyvkiadó Társulat által indított két folyóirat
egy-egy számának címlapja
A lap 1873-ig jelent meg, ekkor látott napvilágot a helyette induló Katholikus Hetilap, mely ezután a középosztály igényeihez alkalmazva közölte cikkeit.
A „műveltebb közönség számára” szerkesztett Családi Lapok című folyóirat 1852—58 között jelent meg. A lap szerkesztője az első számban a gondos kertész munkájához hasonlította tevékenységét: „Nekünk is egy kert művelése a föladatunk, s e kert a CSALÁD, melyben e lapok a valláserkölcsi műveltség magvait hinteni, keresztény öntudatra, önérzet- és hitéletre ébreszteni, a vallási közönyösség és materializmus fojtó gazát kigyomlálni, a hithideg szívekbe kath. szellemet oltani, s ezt a családi erényekkel együtt ápolni kívánják; növekedést és áldást természetesen Isten kegyelmétől várván.”
A Családi Lapok mindenben megfelelt a kor követelményeinek, cikkeiben foglalkozott archeológiával, közölt vallási és profán tanulmányokat, útleírásokat és elbeszéléseket ifjúságnak és felnőtteknek egyaránt.
1887 tavaszán jelent meg a Társulat tudományos igényű, a katolikus intelligencia számára kiadott évnegyedes folyóirata: a Katholikus Szemle. E lap témái közé hittudományi, bölcseleti, természettudományos, történelmi, neveléstudományi, valamint szépirodalmi írások tartoztak.
A Katolikus Szemle első szerkesztője így írt a folyóirat szépirodalmi rovatának megnyitása alkalmából: „Végzetes tévedés volna azt hinni, mintha katolikus jelző az irodalmi téren mindenkor vallásos vagy legalábbis egyházi tárgyat, tartalmat tételezne föl. Mindnyájan tudjuk, hogy valamely irodalmi terméket nem a tárgya tesz katolikussá, hanem a szelleme…”
Az Élet egy 1937-ben megjelent példánya,
Mellette a Katolikus Szemle legelső száma
Ez a felfogás nemcsak a Katolikus Szemle hasábjain tükröződött, hanem befolyásolta a Társulat teljes kiadói tevékenységét is.
A Katolikus Szemle utolsó hazai száma — akkor már havilapként — 1944 decemberében jelent meg.
A Társulat 1895-től Népnevelő címmel tanügyi hetilapot indított, főleg a népiskolai tanítóság számára.
1935-ben, az akkor 25. évfolyamában lévő Élet című szépirodalmi hetilap szerkesztését átvette a Szent István Társulat. Ekkoriban ez az újság volt a legolcsóbb képes irodalmi hetilap Európában (!), s szépirodalmi alkotások mellett rendszeresen közölt népszerű, mindenkit érdeklő cikkeket is.
Az Élet a gondos szervezőmunka eredményeképp eljutott a határainkon kívül élő magyarsághoz is. A lap előfizetői — külön kedvezményként — 20%-os árengedménnyel vásárolhatták meg a Társulat könyveit.
A folyóiratokon kívül itt érdemes megemlítenünk két nagysikerű könyvsorozatot. Az egyik a Szent István Könyvek címet viselte, s 1923—37 között 128 kötete jelent meg, a másik a Családi Regénytár, mely 1923-ig 100 kötetből álló szépirodalmi regénysorozatot adott a nagyközönség kezébe.
A kommunista hatalomátvétel után az állam rendeletileg betiltotta a Szent István Társulat minden folyóiratát. Egyedül az 1949-től Rómában megjelenő Katolikus Szemle folytatódott, a külföldön élő magyar katolikusok áldozatkészsége folytán.
A Szent István Akadémia
Az egyre szerteágazóbb kiadói tevékenység koordinálása végett, hosszú előkészítő munka után 1887. július 2-án megalakult a Szent István Társulat Tudományos és Irodalmi Osztálya. A szervezet feladata volt ezután a Társulat által kiadandó könyvek megírása, más szerzők vagy fordítók műveinek elbírálása, s ők szerkesztették a Katolikus Szemlét is.
Az osztálynak tagja lehetett a tudomány vagy az irodalom bármely ágával foglalkozó egyházi vagy világi katolikus férfi. A szakosztályok a következő szakterületekkel foglalkoztak: hittudomány, bölcselet, természettudományok, történelem és segédtudományai, jog- és államtudományok, szociológia, neveléstudomány és iskolaügy.
A Szent István Társulat múlt századi történetének egyik legnagyobb
vállalkozása volt az 1859—1876 között összeállított majd' tízezer
oldalas Egyetemes Magyar Enciklopédia
1915 tavaszán az Osztály tagjai elhatározták, „hogy a Tudományos és Irodalmi Osztály szervezésénél irányadóként szerepelt céloknak és kitűzött feladatoknak eredményesebb munkálására és előmozdítására oly szervezet létesíttessék, amely annak tudományos és irodalmi intézeti jellege önállóságát teljesebb mértékben kidomborítsa; az egyes tudományokat s azoknak, valamint az irodalomnak képviselőit homogénebb kapcsolatba foglalja össze; munkásságának állandóságát s rendszeres voltát megalapozza s általában működésének intézményes formáit — szélesebb társadalmi, tudományos és irodalmi körök bevonásával és érdeklődésének felköltése mellett — megállapítsa.”
A terv 1916. március 23-án vált valóra, amikor első ünnepélyes ülését megtartva megalakult a Szent István Akadémia.
Az esemény jelentőségét jelzi, hogy a Magyar Tudományos Akadémia elnöke arról biztosította a Szent István Akadémia elnökét, hogy „ennek a tudományos intézetnek működését mindenkor figyelemmel kísérni, s tőle telhetőleg támogatni fogja”.
Az intézmény ezt követően jelentős szerepet játszott a magyar tudományos és kulturális életben; tagjai közé a korszak legnevesebb tudósai és irodalmárai is beléptek, vagy az ülésein előadást tartottak.
Végül — mint annyi más hasonló szervezetet — a háború után hatalomra jutó kommunista rezsim az Akadémiát is hallgatásra kényszerítette.
A Társulat vezetői ebben az évben [1993-ban] kezdték meg az újjászervezés munkálatait.
A Szent István Társulat Egyesített Üzemei Részvénytársaság
A századfordulóra a Szent István Társulat az ország egyik nagy cégévé vált. A Kiadó szerteágazó tevékenységi köre és a bevételek lehetővé tették, hogy a vezetőség Budapesten egy székházként használt palotát építtessen. Az épületet 1898 decemberében adták át. Néhány hónappal később, 1899 márciusában ugyanitt kezdhette meg működését a Társulat saját nyomdaüzeme, a Stephaneum.
E nagyarányú fellendülés következtében a Szent István Társulat 1913-ban a négy legnagyobb hazai kiadó közt a második helyen állt, maga mögé utasítva ezzel a nagyhírű Singer és Wolfnert és az Athenaeumot, s csak a Franklin Társulat előzte meg.
Az I. világháború tetemes veszteséget okozott a Társulatnak, szintúgy az azt követő proletárdiktatúra, melynek idején jelentős károkat szenvedtek a Kiadó könyvraktárai.
A helyzet normalizálódása után, a csonka Magyarország első éveiben a Társulat „a vallásos érzés ápolására törekedve, az ország katolikus lakosainak minden rétegéhez, nemzetiségre való különbség nélkül utat keresett, viszont gondozta a Bukovinába, Moldvába és Romániába szakadt magyar véreinket is úgy, hogy ezáltal a nemzeti egység megerősítésének is nagy szolgálatot tett (Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter, 1923).”
1922-ben a — mindaddig önálló szervezetként működő — Stephaneum Nyomdát és a Könyvkiadót Szent István Társulat Egyesített Üzemei Részvénytársaság néven összevonták.
Bár az ország területileg összezsugorodott, a Társulat növekedése rövid megtorpanás után folytatódott. 1922-ben például 223 könyvet jelentettek meg 1.408.000 összpéldányszámban, s ugyanebben az évben közel 1.300.000 db volt az eladott mennyiség, tehát a kiadott könyvek jórészt el is fogytak!
1923-ban, a fennállásának 75. évét ünneplő Szent István Társulatot XI. Pius pápa az Apostoli Szentszék Könyvkiadója címmel tüntette ki. A Szentatya e cím megadásával s ezzel együtt a pápai címer használati jogával a kor legnagyobb katolikus kiadói (Herder, Pustet, Benzinger, Desclée) mellé emelte a Szent István Társulatot.
A jubileum évében a vezetőség 10.000.000 korona értékben nyugdíjalapot hozott létre a Társulat idős alkalmazottai számára.
A két világháború között a Kiadó több vidéki boltot nyitott, például Pécsett, Szegeden, Cegléden, Győrött, Balassagyarmaton és Debrecenben.
Az elmúlt ötven év
A II. világháborút követően az egész magyar Egyház nehéz helyzetbe került. Ezzel egyidejűleg a Szent István Társulat munkáját is egyre több rendelkezés korlátozta. Először a tankönyvkiadás vált fokozatosan lehetetlenné a kultuszminisztérium cenzorai miatt, majd a nagyüzemek államosításának keretében megszűnt a Stephaneum Nyomda, s a székház is állami tulajdonná vált. Ezzel együtt elvették az üzleteket, betiltották a folyóiratokat, hallgatásra kényszerítették a Szent István Akadémiát és minimálisra korlátozták a könyvkiadást; pusztán néhány hitbuzgalmi kiadvány és hittankönyv utánnyomását engedélyezve. Az alapítás centenáriuma idején így a látszatlétre való kárhoztatás fekete felhői tornyosultak a Társulat egén.
A kiadandó kötetek kéziratait ezután az Állami Egyházügyi Hivatal tisztviselői bírálták, ellenőrizték és hagyták jóvá. Tulajdonképpen a Szent István Társulatnak — mint egyházi intézménynek — a rendelkezések értelmében meg kellett volna szűnnie, de ebben az esetben a katolikus hittankönyvek kiadásával járó gondokat és kötelezettségeket — a szabad vallásgyakorlás biztosításának jegyében — az államnak kellett volna átvállalnia. A feloszlatástól így megmenekült ugyan a Társulat, de a háború előtt megjelenő évenkénti milliós példányszámot 226 ezerre csökkentették az ÁEH vezetői. Ugyanakkor a könyvek terjesztési jogát is elvették, s 1956-ig egy újonnan alakult kereskedelmi szövetkezetre ruházták át.
A hetvenes évek végén valamelyest enyhült az ÁEH szigora, és a Társulat igazgatójának évekig tartó szívós munkája folytán a kiadható könyvek száma évi 226 ezerről 800 ezerre emelkedett. Ebben az időszakban — az 1977-ben megfogalmazott alapszabály értelmében — a Kiadó az évi tiszta nyereségét egyházi célokra fordította.
1989-ben megszűnt az Állami Egyházügyi Hivatal. A Társulat kiadványainak száma ekkor ugrásszerűen megemelkedett, s ez a folyamatos növekedés a nehéz gazdasági körülmények ellenére még ma is tart.
A Társulat 1992-ben megalapította a Szent István Könyvklub-ot, mely az országban működő katolikus kiadókat koordinálva, postán juttatja el a vallásos tárgyú könyveket a többezer klubtagnak. Ugyanebben az évben jött létre a Stephanus Alapítvány, mely a határainkon belül és kívül élő magyarság hitbeli, kulturális igényeit próbálja kielégíteni adományok által, különös hangsúlyt fektetve a keresztény szellemiségű írók és alkotóművészek támogatására.
Befejezésül — az ilyenkor szokásos nagy szavak helyett — idézzünk fel néhány mondatot dr. Mihályfi Ákos alelnöki beszédéből, mely 1923-ban, a Szent István Társulat 75 éves jubileumán hangzott el. E gondolatok aktualitása pontosan akkora napjainkban is, mint hét évtizeddel ezelőtt.
„…ha a mai gazdasági válságok között nem is valósíthatjuk meg nagynevű alapítónknak, Fogarasynak programját a maga egészében a jó és olcsó könyvek kiadása által, de mindent elkövetünk, hogy legalábbis jó könyveket adjunk a magyar katolikus társadalomnak: jó könyveket, melyek hivatva vannak a katolikus ember szellemi szükségleteit kielégíteni. A jó könyvek között elsősorban vallásos könyvek kiadásával foglalkozunk, melyek a természetfölötti hitet, szellemet és életet táplálják. Ma ezekre van elsősorban égető szükség. A már kilencéves megpróbáltatás, mely hazánkat és nemzetünket sújtja, a lelkek birodalmában talán még nagyobb nyomort és pusztítást vitt végbe, nagyobb éhséget és ínséget idézett elő, mint az anyagi világban. És ezek az elcsigázott, kiéhezett, agyongyötört lelkek sokszor hasonlók a tékozló fiúhoz; a sertések eledele után vágyakoznak, mohón nekiesnek minden szemétnek, mosléknak, amivel éhségüket kielégíthetni vélik. Soha a pornográfia, a rémregények irodalma, az okkultizmus, a teozófia jobban nem virágzott, mint napjainkban; ezekhez járul a külföldi pénzzel támogatott eretnek propaganda a katolikus nép körében füzetekkel, röpívekkel, imakönyvekkel, bibliákkal, előadásokkal és reklámhirdetésekkel.
Érezzük, hogy a lelkek éhsége iránt nem lehetünk közömbösek; tudjuk, hogy a legrégebbi katolikus irodalmi társulatnak kötelessége e nehéz időkben minél több igazi lelki táplálékot adni az éhezőknek.”
Forrás: Kindelmann Győző: Életünk. A Szent István Társulat rövid története, 1993