Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
XXX. Országos Katolikus Nagygyűlés, 1942. október 2–8.
Ritkán ragadta meg gondolat vagy terv annyi lelkesedéssel és olyan tartósan a magyar katolicizmust, mint a katolikus nagygyűlések gondolata. A magyar katolicizmus úgy ragaszkodott hozzá, mint legbeváltabb és leghathatósabb fegyveréhez. Ha néha kimaradt, az is csak azért volt, mert politikai feszültségek, vagy háborús villongások tették lehetetlenné, vagy pedig – mint a két nagy nemzetközi kongresszus idején — magasabb érdekek miatt kellett háttérbe szorulnia.
A katolikus nagygyűlések gondolata külföldi példákra termékenyült meg, de a XIX. század végének magyar eseményei mégis önmaguktól is kiváltották volna. A történelem ugyanis arról a gyászos öt esztendőről, amely az 1890–1895 esztendőkig terjed, úgy szokott megemlékezni, mint a magyar kultúrharc történetéről. Az eleinte szelídebb formájú magyar liberalizmus a külföldi események hatása alatt elérkezettnek látta az időt, hogy világnézeti győzelme érdekében rohamra induljon egyetlen elvi ellenfele, a katolicizmus ellen. Ezekre az évekre esik a polgári házasság, a zsidó recepció és a keresztény-zsidó házasságok rendezésének törvénybe iktatása.
A veszélynek e szörnyű perceiben gondolt arra a századvégi katolikus restauráció világi hőse, gróf Zichy Nándor legszűkebb eszmetársaival, hogy a katolicizmus ősi nagy tartalékához és forrásához, a magyar néphez fog fordulni. Kapóra jött ehhez az a pápai enciklika, amelyet XIII. Leó Constanti Hungarorum címen 1893. szeptember 2-án intézett a magyar püspöki karhoz. Ezekután szinte magától megnyílt az út az első katolikus nagygyűlés megtartására, amely Budapesten 1894. január 16-án a pesti Vigadóban zajlott le, melyet mesterségesen szított ellenséges hangulat övezett.
Azóta majd’ minden évben megrendezésre került. A nyilvános nagygyűlések szónokai mindig a legelőkelőbb egyházi és világi személyiségek soriból kerültek ki, és a katolikus élet nagy ébresztője, Prohászka Ottokár mellett Apponyi Albertnek, Bangha Bélának, Wolff Károlynak, Vass Józsefnek, Ernst Sándornak, Buttykay Antalnak, Glattfelder Gyulának neve tette országos viszonylatban is híressé és emlékezetessé.
Ez a kötet a XXX. Nagygyűlést dokumentálja nemcsak írásban, hanem képekben is.