Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
Wiedermann Károly: A vallás lélektana
Az emberiség életében a vallás a legegyetemesebb s az emberiséggel egykorú jelenség. A vallástudomány mindenütt, mind a műveletlen, mind a művelt népeknél, ráakad a vallási élet megnyilvánulásaira, nyomaira, emlékeire.
A vallás az egész embernek természetszerű, de egyszersmind kötelességszerű megnyilatkozása Istennel szemben. Nem letörése az ember természetes képességeinek, hanem teljes kivirágzása és fölmagasztosulása. A vallás kelégíti az ember igényeit a természetnek legkisebb megcsonkítása nélkül. Valóban „ez emberre nézve épen, teljesen élni és vallásosan élni, egy és ugyanaz”. A vallásban az ember összes tehetségei a maguk velükszületett rendjében, de sokszor igen bonyolult kölcsönhatásában érvényesülnek. Hely jut benne a misztikának is, hiszen a vallásban nemcsak az ember működik, hanem Isten is az ő kegyelmei által. De nincs rá okunk, hogy Isten kegyelmén kívül külön emberi misztikus tehetségre hivatkozzunk, amely nélkül a vallás magyarázható nem volna.
Az ember életének főcélja akaratától független, nem maga tűzi ki; készen kapja, és nemcsak meg kell ismernie, hanem el is kell ismernie és életét hozzá kell alkalmaznia. Amint nem oka létének, nem lehet törvénye sem önmagának; akitől létét nyerte, határozza meg életének szabályait és törvényeit is. Amint a földet a naphoz köti a középponti erő, úgy köti az embert lelkiismerete Istenhez. Csak az isteni vonzással tudja ellensúlyozni rosszra hajló természetének középpontfutó erejét, mely saját vesztébe sodorná.
A vallásban ismeri meg az ember természetkövetelte életcélját,s itt nyeri életútjára az erőt. Midőn az igazságnak és az erkölcsi életszabálynak forrását Istenben ismeri föl, csak akkor nyer igazi boldogságot, tökéletességet, erkölcsi befejezettséget, csak akkor valósítja meg az ember eszményképét. A vallás a leggazdagabb életforrás, a legnemesebb élettartalom, mely megfelel az ember méltóságának.