Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
Walter Nigg: A szerzetesek titkai
A francia forradalom és a német szekularizáció eszméinek győzelme óta nyugaton az emberek nem tekintenek többé megértéssel a szerzetesi életre. Egyoldalú hasznossági szempontok szerint nem lehet a kolostorok világát saját életszemléletükbe beilleszteni. De túlságosan mélyen gyökerezik az emberi természetben a kolostori élet utáni vágy, hogysem azt teljesen ki lehetne irtani és elenyészhetne. Mindig újra jelentkezik, és nem is lesz soha olyan idő, hogy ne lenne kolostor.
Franz Overbeck a szerzetességet olyan dolognak nevezte, „amelynek méltatásához a katolikus teológia a megértés tisztaságát már rég elvesztette, a protestáns pedig soha sem volt igazságos.”
A szerzetesség a legkülönbözőbb vallásokban megtalálható, de a szerzetesség mindenekelőtt a kereszténység törvényszerű kifejeződése. A keresztény szerzetesség pedig az Újszövetségből nőtt ki. Nyikoláj Gogol, a vallásilag megrendült író ezt monda: „Nincs magasabb rendű hivatás a szerzetességnél.” A szerzetesség leggazdagabb kibontakozása a nyugati kereszténységben tapasztalható. Mai szemmel nézve szinte azonos a katolikus egyház és a szerzetesség. Mindenesetre szorosan összefügg a kettő, és kölcsönösen ismételten megtermékenyítették egymást. A katolikus egyház kiapadhatatlan erőforrása a szerzetesség, ebből a kútfőből csörgedeznek patakok, és nélkülük bizony erős aszály uralkodnék a kereszténységben. A szerzetesség képezi a szellemi tartalékot, nagyrészt belőle származnak azok a nagy szentek, akik a kereszténységet jellegzetesen képviselik, és egyúttal szeretetreméltóvá teszik. A katolicizmust tényleg nem lehet szerzetesség nélkül elképzelni. Érthető, hogy aki a katolikus egyházat halálra akarja sebezni, mindig az erőforrásokat, a kolostorokat támadja.
A könyv sorra veszi és bemutatja a legfontosabb szerzeteket a következő fejezetekkel: Szent Antal és a remeteség; Nagy szent Vazul és a keleti szerzetesség; Szent Ágoston és a klerikusok közös élete; Szent Benedek és regulája; Szent Brúnó és a karthauziak; Szent Bernát és a ciszterciek; Szent Ferenc és a kis testvérek; Szent Domonkos és a prédikátor rend; Szent Teréz és a Kármel; Szent Ignác és a Jézus-társaság.