Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
Walter Nigg: A szentek visszatérnek. A keresztény lét útmutatói
Képrombolás viharzik végig a jelenkori kereszténységen: ehhez többé nem fér kétség. Elutasítják az áthagyományozott formákat, megváltoztatnak évszázados szokásokat, tabukat távolítanak el, és a mai kor tudatához illesztik a hívő elképzeléseket is. A keresztények nem akarnak továbbra is elmaradott embereknek számítani, akik mindig elkésnek egy félórával. Modernek kívánnak lenni, és együtt akarnak menetelni a korral.
Ez a képrombolás a szentek ellen is irányul. Igaz, hogy nem rohannak többé a templomokba kalapáccsal és fejszével, hogy széjjelrombolják a szobrokat, azt vélve, hogy bálványképek, mint a reformáció korában tették vad fickók. A gyöngéd hangolású lelkek sokkal kiműveltebbek és műértőbbek lettek, hogysem ilyesmit tegyenek. Legföljebb e sóhajt halljuk: „Egyház, a te szentjeid!” (Richolet) A szentek – ezt mondta egyszer egy fiatal pap – „ócskavasba valók”. Szemmellátható jele ennek, hogy már csak egészen ritkán jelenik meg valamelyik szentnek az életrajza, és hogy az emberek sokkal érdekesebbnek tartanak ilyen témákat: „az egyház és a szex”, vagy „a pluralizmus a kereszténységben” stb. A hideg betontemplomokban nem találunk többé szentképeket, puszta falak merednek a látogatóra, s emlékeztetik őt a letűnt időkre. Legföljebb az Istenanya alakját állítják még oda kissé szégyenlősen az egyik sarokba, egyébként pedig úgy tűnik, a szentek áradata elszikkadt.
De a szerző teljes meggyőződéssel mondja: A szentek visszatérnek. Igaz, durva elhanyagolásuk miatt a templomban háttérbe szorultak, úgyhogy gyakran úgy látszik, mintha eltűntek volna belőle. Ez azonban csupán a külső látszat. A szenteket titokzatos kötelékek felbonthatatlanul fűzik egybe a kereszténységgel. Igaz ugyan, hogy jelenleg mintha kialudtak volna, nem, vagy csak ritkán beszélnek róluk. Ez az elnémulás azonban nem lesz maradandó, mert váratlanul ismét szólni fognak az emberekhez. Van visszatérés a szentek számára, s ez olyan hit, amelytől nem engedjük magunkat megfosztani. „Az egyháznak nincs szüksége reformátorokra, hanem szentekre”, írta Georges Bernanos.
A szerző három követésre méltó szentet mutat be a kötetben: Türingiai (vagyis Árpádházi) Erzsébet, Sziléziai Hedvig és Flüe-i Miklós.