Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
Trikál József: Természetbölcselet
A természetbölcselet a speciális metafizika egyik ága, mely a világmindenséggel mint összetett és változó létezővel foglalkozik. A természetbölcselet tárgya a természet, vagyis ez a szépségében, gazdagságában és titkaiban szemeink előtt ragyogó világ, melyet a görög lélek bájosnak, kozmosznak nevezett. Célja a természetnek lehetőleg mélységeiben, rugóiban és végső okaiban való megismerése.
Tárgy és cél szempontjából a természetbölcselet érintkezik a természettudományokkal, de azokat felül is múlja. A természettudományok tárgya szintén a természet birodalma, de a természettudós mégis más pályán halad, mint a természetbölcselő. A természettudományok elveikből kifolyólag egymással szemben zárt rendszert alkotnak. Nem vezet híd egyikből a másikba. Az a törekvésük, hogy mindent matematikailag fejezzenek ki, és mindent, ami a matematika falain kívül esik, elmellőzzenek, azt eredményezi, hogy a természetnek lelke, a természet alkotó elemei a tudományokból kirekednek. A tudományok kutató módszere a post mortem vizsgáló módszer. Ez a módszer a természetet mint hullát és nem mint eleven valóságot elemzi. A természetet nem úgy nézi, mint a mennyiségek és minőségek, mint az anyag és a formák, mint a mechanizmus és a célszerűség, mint az állandóság és a fejlődés gazdag világát, hanem csak a természet egyik részét, a testét, és azt is élettelenül, lélek nélkül.
A természettudományok sem külön-külön, sem egymásba illesztve nem ábrázolják
hűen a természetet. Mindegyik csak torzót nyújt a természetről és a sok torzó
egymás mellett csak torzók tömege és nem egymásba olvadó egységes, szerves,
belülről fejlődő és kibontakozó természetkép. De az embernek visszatetszik a
tökéletlen, az űr, a hézagosság mind a valóságban, mind a tudományban. A szellem
áthidalni, összeforrni, egybeolvasztani igyekszik azt, ami mozaikszerű;
átlelkesíti azt, ami merev és lelketlen, bár lelkesnek kellene lennie. Ezt a
feladatot hajtja végre a természetbölcselet. Trikál József (1873–1950) kanonok, filozófus, egyetemi tanár könyve tárgyalásának fejezetei:
Bevezető (Természetbölcselet és természettudomány; A természetbölcselő
szemlélési módja; Természetbölcselők világszemléletei; Ellenvetések a
természetbölcselettel szemben; Vezető szempontjaink);
1. A természet megismerése (A természet; A természet megismerése);
2. A természetbölcselet alapfogalmai(Természettörvény; Az okság törvénye a
természetbölcseletben; A természeti okok zárt rendszerének elve; A természet
létbontó elvei; Mozgás, erő, energia; Mechanizmus a természetben; Célszerűség a
természetben; Tér és idő; Véletlen);
3. A szervetlen világ bölcselete; Az anyag; Az anyagot alakító erők; A holt
anyag célszerű megszervezése; Földünk élete; A kristályok lelke);
4. A szerves világ bölcselete; Az élet; Az élet eredete; Az élet
kifejlődése; Az ösztön);
5. Az alsóbbrangú élet bölcselete (A növények élete; Az állatok élete);
6. A szellemi élet bölcselete (A szellem bölcselete);
7. Darwinizmus (A fajok eredete a természetes kiválasztás útján; Az ember
származása és az ivari kiválás; A fejlődés elmélete és a keresztény világnézet;
A helyes egyelvűség).
Ez a mű a Szent István Könyvek sorozatának 13. kötete. Az 1923 és 1936 között megjelentetett Szent István Könyvek célja a katolikus kultúra fejlesztése, a katolikus tudomány terjesztése és népszerűsítése. A sorozat az emberi tudás minden ágát felkarolja, és a publikálás idejének tudományának színvonalán mozog. Megmutatja, hogy az igaz tudomány nem ellenkezik Krisztus kinyilatkoztatásával, melyet sértetlenül őriz, és a maga teljességében tanít a katolikus egyház. Meggyőzi a világot arról, hogy a tudós is, az irodalmár is lehet igaz katolikus, és ugyanúgy, a tudomány művelésében a katolikus hit és meggyőződés nem akadály, inkább nagy segítség. A kötetek oly stílusban jelentek meg, amely alkalmassá teszi őket arra, hogy minden művelt egyén érdeklődéssel olvashassa. A sorozat mindegyik tagja a katolikus világnézetnek beszédes hirdetője. Az olvasni vágyó katolikus közönségnek oly műveket nyújt, amelyek kielégítik igényeiket anélkül, hogy veszélyeztetnék hitüket, sőt amelyek alkalmasak arra, hogy a tudás és műveltség eszközeivel is megerősítsék őket vallásos meggyőződésükben és világnézetükben.