Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

K. Török Mihály Miklós: A magyar egyházpolitikai harc története az 1847–48. pozsonyi országgyűléstől 1895-ig

A XIX. századvég történetét, szellemét, az egyházpolitikai harc eseményeinek és indítóokainak ismerete nélkül megérteni nem lehet. K. Török Mihály Miklós (1875–1945) mezőgazda, jogász, hírlapíró könyve egységes képben foglalja össze az egyházpolitikai harcot, előzményeivel és azzal a fejlődéssel együtt, amely a szabadelvűség sok évtizedes uralma alatt, a nemzeti fellendülés és a szabadságharc korszakától nyílegyenes irányban a végső kifejlődésig, a kötelező polgári házasság körül megvívott döntő küzdelemig vezetett.

A mű fontos forrásmunka mindazok számára, akik a korral, az akkor élő egyházi személyekkel foglalkoznak. A mű a lényeges dolgokra szorítkozik, és megmarad a minden pártszempontokon felüli objektivitás álláspontján – amennyire világnézeti kérdésekben objektívnek maradni egyáltalán lehetséges. A szerző személyes tanúja volt sok parlamenti csatának és a kiváló szónokok beszédeinek (pl. Szilágyi Dezső, Apponyi Albert gróf, Ugrón Gábor), és maga is résztvett az utóharcokban.

Ez a mű a Szent István Könyvek sorozatának 108. kötete. Az 1923 és 1936 között megjelentetett Szent István Könyvek célja a katolikus kultúra fejlesztése, a katolikus tudomány terjesztése és népszerűsítése. A sorozat az emberi tudás minden ágát felkarolja, és a publikálás idejének tudományának színvonalán mozog. Megmutatja, hogy az igaz tudomány nem ellenkezik Krisztus kinyilatkoztatásával, melyet sértetlenül őriz, és a maga teljességében tanít a katolikus egyház. Meggyőzi a világot arról, hogy a tudós is, az irodalmár is lehet igaz katolikus, és ugyanúgy, a tudomány művelésében a katolikus hit és meggyőződés nem akadály, inkább nagy segítség. A kötetek oly stílusban jelentek meg, amely alkalmassá teszi őket arra, hogy minden művelt egyén érdeklődéssel olvashassa. A sorozat mindegyik tagja a katolikus világnézetnek beszédes hirdetője. Az olvasni vágyó katolikus közönségnek oly műveket nyújt, amelyek kielégítik igényeiket anélkül, hogy veszélyeztetnék hitüket, sőt amelyek alkalmasak arra, hogy a tudás és műveltség eszközeivel is megerősítsék őket vallásos meggyőződésükben és világnézetükben.

Ugyanennek a könyvnek szöveges változata: http://www.ppek.hu/k683.htm

A könyv meta információi
| Megjelenés éve: 1933 | Oldalszám: 102 | Méret: 17x12 cm | Kötés: puha | Kiadó: SZIT | Sorozat: Szent István könyvek | Nyelv: magyar | Fájl méret: 4 MB |