Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Taksonyi József–Kelemen Vendel: A Szentlélek

A mű a Szentlélek működésének konkrét területeit és módozatait ismerteti, a harmadik isteni személy köré összefoglalja sokfelé ágazó tevékenységét, rámutat azok szerves egységére és a sokféleségben az egységet meglátva, elmélyíti a részletekre vonatkozó ismereteinket is.

A II. vatikáni zsinat nyomán támadt új helyzetben még inkább szükségessé vált a Szentlélek teológiájának újabb, a teológia fejlődésével összhangban álló összefoglalása. Az egyház misztérium. Ezzel ellensúlyozza a jogi és apologetikai szemlélet egyoldalúságait egyaránt. „Az egyház Krisztusban mintegy szentsége, vagyis jele és eszköze az Istennel való bensőséges egyesülésnek és az egész emberi nem egységének.” Az egyház misztérium-jellegének mélyebb megértése elképzelhetetlen a Szentlélek tevékenységének ismertetése nélkül, amint ez a zsinati dokumentum szövegéből is kitűnik.

Ez a könyv a fentvázolt feladatot oldja meg. Természetesen nem lehet szó arról, hogy minden, a Szentlélekkel kapcsolatos téma egyforma terjedelemben kerüljön szóba. Az anyag kiválasztásánál a vezérfonalat az a gondolat szolgáltatta: a Szentlélek kialakítja a szabad, Krisztushoz egyre hasonlóbbá váló embert. A Lélek nyújtotta szabadság és folytonos tökéletesedés, megújulás gondolatát végigkísérjük a szimbólumokban történt megértéstől Krisztusban való tökéletes megvalósulásán keresztül egészen a jelenig, sőt a végső idő teljességéig.

A könyv végén beszédvázlatokat, prédikációs anyagot is találhat az olvasó, melynek az egyébként is gyakorlati szempontból tárgyalt igazságokat igyekeznek még közelebb hozni a mindennapi élethez, és segítséget akarnak nyújtani az igehirdetőknek.


A könyv meta információi
| Megjelenés éve: 1971 | Oldalszám: 172 | Méret: 20x15 cm | Kötés: puha | Kiadó: SZIT | Nyelv: magyar | Fájl méret: 6 MB |