Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Takács Menyhért: Az evangélium bölcselete. Vallásfilozófiai tanulmány

Az ember lelki tehetségeinek öntudatos tevékenysége a megismerésben, az érzésben és a törekvésben vehető észre. A lelki élet e háromirányú megnyilatkozása azonban nem egymástól elkülönített független szellemi funkció, hanem a kölcsönösen egymásra ható, egymás energiáját emelő, vagy kisebbítő szellemi erők reciprocitása, amennyiben azok egy főelvben az ember egész organizmusát éltető, fönntartó és átható erőben egyesülnek, és ez a lélek. Igaz ugyan, hogy az ismeretszerzés, az érzelmek keletkezése és az akarás külön-külön lelki folyamat, de mind a három oly erős asszociációban van egymással, mint az emlékezet birtokában lévő ideák, amelyek bizonyos körülmények között egymást kölcsönösen előhívják és a tudatosság állapotába helyezik. A megismerés kapcsán érzelmek töltik meg a lelket, s az ismeretek és érzelmek közösségéből táplálkozik az akarat, vagyis az az erkölcsi erő, melynek célja törekedni a boldogság után.

A tökéletes életre törekvő ember vágyai a naturális élet jelenségeiben kielégítésre nem találnak. A naturális élet jelenségei a világban és az emberiségben határolódnak, tehát végesek s ennélfogva tökéletlenek. Természetünkbe pedig be van oltva az örök élet után való vágy. Nem tudunk megbarátkozni a halál gondolatával, örökké akarunk élni, szeretteinket soha el nem veszíteni, tőlük soha el nem válni. A természet erre a legridegebb hangon azt feleli, hogy nem lehet, és nincs a világnak az a stoikus bölcselete, amely minket ezzel a rideg parancsszóval kibékíteni tudna. Hiábavaló minden pesszimizmus, minden világ-gyülölet; a tudomány ennél a pontnál csődöt mond. Örökké nem élhetünk a földön, földi halhatatlanság nincsen. Az ember és a világ viszonyában tehát a boldogság utáni vágyunk kielégítésre nem talál. És mégse tudjuk ezt a vágyat kioltani, amely az emberi lélek ösztönében él, tehát az ember és a természet kötelékén kívül egy más kapcsolatot, egy más religiót vagyunk kénytelenek szinte ösztönszerűen keresni és ez az ember viszonya a természetfölöttihez, az örökkévalóhoz, az Istenhez. Ez a viszony a vallás.


A könyv meta információi
| Megjelenés éve: 1914 | Oldalszám: 62 | Méret: 18x12 cm | Kötés: puha | Kiadó: SZIT | Sorozat: Hitvédelmi füzetek | Nyelv: magyar | Fájl méret: 2 MB |