Sursum corda! – tulajdonképpen ennek kellene lennie minden költészetnek és művészetnek, és voltaképpen csak az költészet és művészet, ami tudatára hozza az embernek azt, amit az ókor nagy gondolkozó szelleme így fejez ki: Sursum animum vocant initia sua. S ami ezt nem teszi, az lehet gondolatok csillogó játéka, merész képzelet szárnyalása, ügyes technika alakítása, de azért elmondható reá az, amit ugyanaz a bölcs Seneca mind e művészet megalkotójáról, az emberről mond: „O quam res est contempta homo, nisi supra humana surrexerit.”
De azért arany igazság van abban a rövid mondásban, melyet egy természettudományi intézet kapuján olvastam: Natura artis magistra. A korai középkor túlnaiv alakításai e tekintetben épp oly fogyatékosak, mint a modern szélső szecesszió zöld ege és kék viránya vagy idegbontó költészete. Csakhogy a művészet mestere legyen az emberi természet, az az emberi természet, melyről mondják, hogy sursum vocant initia sua. Azért: Sursum corda, hogy igazi emberek legyünk.
A kötet költeményei a következő témakörökbe esnek: Szurszum korda, Jézus, Passio, De profundisz, Miatyánk, Mária-dalok, Hangulatok.