Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
Stadler Frieda: Valaki vár engem…
Ez a könyv mai leányoknak íródott.
Valaki engem vár… mondja a véred ritmusa, mondja a lelked öntudata, mondja szíved misztikus bizonyossága. Valaki engem vár…, ismételgeted magadban csendesen, reménykedve, biztatón, majd kétkedve, kérdőn, aggódva, végül talán lemondón, keserűn, szégyenkezve, önmagad előtt is örökre letagadva. Valaki vár engem… Én nem céltalanul vagyok a világon, mint a lelketlen állat, a fa, a virág, a homokszem. Valaki vár engem… Én egy egyéniség vagyok. Egy „egyszeri” valami. Az Úristennek olyan alkotása, amelyet ugyanúgy nem ismétel meg többé és én magam sem vagyok ismétlés. Valaki vár engem… ha Isten úgy akarja, egy élettárs. Valaki vár engem… talán egy az embertestvérek közül. Valaki vár engem… alig merem hinni és mégis úgy van: a mindenek ura, a királyok királya, a három személyű egy igaz Isten, a teremtő, megváltó-megszentelő Isten személyes kapcsolatot akar velem. Az, aki világokat kormányoz, akit ég és föld be nem fogad, akit a szentek légiói vesznek körül és angyalseregek megszámozhatatlan sokasága, az reám figyel, engem hív. Valaki vár engem… ez tartalmat ad az életemnek, célt a munkámnak, értelmet a lemondásaimnak. De elém tár szent és nagy kötelességeket is. Kötelességeket, amelyeket nem háríthatok át másokra, amelyek elmulasztásáért nem tehetem át a felelősséget másokra. Magamnak kell kifaragnom magamat. Önnevelésem soha sincs befejezve, de iránya, lendülete legtöbbször az ifjúkorban határozódik meg. Most kell tehát átélnem egész lélekkel, hogy nagy dolog embernek lenni és felséges feladat méltóvá lenni arra, hogy bizalommal, reménnyel, szeretettel vár engem valaki…