Ez a mű Sík Sándor versekötete, amely 1936-ban jelent meg. A harmincas években elhatalmasodó totalitárius irányzatok, az értelem pórázától felszabadult, szenvedélytől fűtött tömegmozgalmak a szellem és az erkölcs emberét a magányba kényszerítik. A kötet keletkezését és mondanivalóját ez magyarázza. Határozott „nem”-et mond a Bálványnak:
Nem, ó Bálvány, mi nem bálványozunk, / A monoton litániából /Mellyel hozzád hunyásznak híveid, / Egeket vívó diszharmóniával / Harsan ki férfiénekünk.
Legkiemelkedőbb verse e kötetnek a spanyol polgárháború alkalmából írt „Máglyafüst”. „A Káinok kifent baltái közt, Homlokodon az Ábelek jegyével: Mi lesz veled, te máshonnan való?” – kérdi.
,,Rettentő sors! Az egyik fél világ / Fölfalni készül a fél másikát:/ Testvéreid egyformán mindaketten, / És egykép ellenük kell mondanod, / Mert a Krisztust feszítik mindaketten, / Te mindakét pogánynak idegen!”
Krisztus követje ilyen körülmények között jel lesz, amelynek ellene mondanak: vállalnia kell részét a nagy Passióból, ma úgy mondanók: a továbbélő Krisztus szenvedéséből.
,,A nagy Krisztus-keresztnek rádeső / Részecskéjét, az élő Passiónak / Most teljesülő rejtelmes darabját /Vállalni szívvel: ennyi a tied.”
E kötet több hitvallásszerű verse (Hiszek, Óda az Egyházhoz) és a fiatalokat lelkesítő programszerű allegóriája, az Acélember, közkinccsé vált, csakúgy mint az Istennek szentelt s az altruista női hivatást dicsőítő versei (Apácák, Lány a kötéssel). A kötetnek másik, terjedelemben tán nagyobb csoportját alkotják a természet magányába menekülő költő kedves természeti reflexiói. Kecskepásztorok és kaszálók, cserfa a fenyvesben és ibolyák, a baromfiudvarban káráló tyúkanyó és a szálló sirály egyaránt megihletik, és Isten és az örökkévalóság felé terelik gondolatait. (Török Jenő)