Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
Sík Sándor: István király
Sík Sándor tragédiája (három felvonásban) első, szent királyunk utolsó napjairól és a trónöröklés történelmi eseményéről szól. A mű a két malomkő közt őrlődő magyarság sorstragédiája.
A keresztény-magyar azonosság- és küldetéstudatról a király ezt mondja a drámában: „Lám, lám! Vazul meg azt veti szememre, hogy a keresztény ölte meg bennem a magyart. Ti nem értitek, hogy ez a kettő nem kettő, hanem egy. Istenem, egyiktek sem érti! De hiszen nem is érthetitek: Tibennetek nem egy. Csak énbennem, magamban. De eggyé kell lennie, hamarosan eggyé kell lennie, az én drága népem szívében is, mert meghalunk, ha eggyé nem lesz. Az Isten nem engedheti meg, hogy az én népem szíve meg ne nőjjön! Mért hozta volna ide messze Keletről a magyart, mért adott volna országot neki, mért küldött volna bölcs Gézát, mért ültetett volna engem ide a tüzes trónra, ha nem akarna velünk valami nagyot! Nem értitek, kicsinyhitűek?”
A király isteni jelet vár a trónöröklés eldöntéséhez. Ilona, Imre fiának özvegye hozza meg a jelet, amikor a királynak ezt mondja: „Nem szabad haragudnod ránk … Imrére és rám, atyám! Nekünk balgáknak kellett lennünk a Krisztusért… Mert, látod … Imre azt mondta … hogy ő nem tud segíteni a magyarokon. Hogy ember nem segíthet… És azt gondolta, hogy kell tenni valamit, ami … ami… hogy magunkra kell húzni az Isten kezét… Kényszeríteni kell az Istent… hogy ő segítsen. És úgy jött… egyszer, éjjel, Beszperémben… a sugallat [a szűzi házasságról].”
Ezután István király a Magyarok Nagyasszonyának ajánlja föl a koronát, mondván: „Magyarok! Királyt koronázok. Nem mának, nem holnapnak. Az örökkévalóságnak. Aki a tietek mindörökre. És ti az övéi mindörökre. Ezentúl két országban uralkodik: Magyarországban és Mennyországban.”