Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Sík Sándor: Áldás. Versek

Sík Sándor (1889–1963) költői hagyatéka ez a kötet. A könyv kiadásának évében elhunyt Sík Sándornak, a magyar katolikus költészet nagy költőjének elsősorban azokat a verseit tartalmazza, amelyeket az Őszi fecske című kötete megjelenése óta írt. Benne vannak továbbá azok az 1948 és 1958 között írott versek, amelyek az Őszi fecske válogatásában nem szerepeltek, továbbá a Keresztút ciklus, amelynek tizennégy stációjából mindössze néhány jelent meg azelőtt nyomtatásban.

Mikor 1962 nyár végén Sík Sándort a kötet összeállítására felkérte a kiadó, nem gondolta senki, hogy kötete posthumus kötet lesz. Bár akkor már súlyos beteg volt, készségesen vállalta a kötet összeválogatásának feladatát, és az lényegében még az ő munkája. Közvetlen munkatársai közül egyesek úgy emlegetik ezt a feladatot, mint utolsó napjai vigaszát. Szerette volna megérni a kötet megjelenését, könnyes mosollyal mondta: „Azt még szívesen megérném.” Munkatársaira, akik segítségére voltak, jórészt már csak a gyakorlati teendők elvégzése maradt, és igyekeztek mindenben az ő kívánságainak megfelelően eljárni. A közbejött tragikus halál csupán arra késztette őket, hogy a teljesség érdekében azokat a verseket is felvegyék a gyűjteménybe, amelyeket Sík Sándor az „esetleg kihagyandók” közé tett, mert érzése szerint nem feleltek meg annak az esztétikai igénynek, amelyet önmagával szemben is kérlelhetetlenül alkalmazott. A kötet tartalmazza az utolsó nyáron írt egyetlen versét, „A néma Miatyánkot”.

Az Áldás így befejezése, záróköve lett egy páratlanul gazdag költői életműnek. Költészete egyszerre sugározza a szépséget és lelki gazdagságot.

Sík Sándor a Szent István Társulatnak is egyik vezető tagja volt.


A könyv meta információi
| Megjelenés éve: 1963 | Oldalszám: 214 | Méret: 19x13 cm | Kötés: kemény | Kiadó: SZIT | Nyelv: magyar | Fájl méret: 3 MB |