Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Schütz Antal (szerk.): Szentek élete az év minden napjára – II. kötet

Kik a szentek? A szó tágabb értelmében szentek mindazok, kik a kegyelem állapotában vannak és Istennek tetsző életet élnek, vagyis hittel vallják Isten kinyilatkoztatásait, és komoly igyekezettel teljesítik parancsait. Ilyenek az Egyházban mindenkor nagy számmal voltak és vannak; sőt a keresztségben minden ember hivatást és képesítést kap, hogy szentül éljen. A szó szűkebb értelmében szenteknek valljuk azokat, akik nemcsak szentül éltek, hanem szentül is haltak meg és üdvözültek, kik most már Istent színről-színre látják. A szó legszorosabb értelmében szentek — akikre rendesen gondolunk, mikor, miként ebben a könyvben is, szentekről van szó — azok, kiket az Egyház tisztelés végett állít elénk a boldoggá- és szenttéavatásban.

A kanonizált szentekben többnyire első tekintetre föltűnik vallási életük rendkivülisége. A szentség lényege, hogy valaki teljes következetességgel és a lehető legtökéletesebben szereti Istent és Istenért az embereket – ezen függ az egész törvény és a próféták. A szentek nagysága tehát abban áll, hogy amire mint katolikus keresztények mindnyájan kötelezve vagyunk, azt ők nagy stílben és zseniális eredetiséggel viszik keresztül. Igaz, Isten kegyelme erre hívja és segíti őket – hisz minden embert hív és segít. De ők egész életük és minden erejük megfeszítésével igyekeztek megfelelni a hívásnak és együttműködni a segítséggel.

A szentek hirdetik a kegyelem valóságát. Könnyen meglátható bizonyságot tesznek Krisztus Egyházának igazságáról. Hirdetik a kegyelem gazdagságát és erejét is. Megmutatják nekünk az életnek egyedül helyes útját, és bizonyságot tesznek nekünk az ember teljesítőképességéről és méltóságáról. A szentek az evangéliumi élet lángelméi. Sokszor rendkívüli módon viselkednek a világ kísértéseivel szemben, az evangélium terjesztésében, embertársaik segítésében. A szentek az emberméltóságnak is leghatalmasabb védői és bizonyságai, és megbékítenek embervoltunkkal. Megmutatják, miképpen lehet igazán emberi embernek lenni.

Kötelességünk a szenteket az őket megillető tiszteletben részesíteni. Ez mindenekelőtt abban nyilvánul meg, hogy ismerjük és lelkünk elé állítjuk életüket, és iparkodunk annak nyomában járni.

A könyv minden napra egy-egy szentnek életét adja, tüzetesebben megírva. Ez a második kötet április 1-től június 30-ig terjed.

A kötet szerzői: Balanyi György, Schütz Antal, Sebes Ferenc, Szamek József és Tomek Vince.


A könyv meta információi
| Megjelenés éve: 1933 | Oldalszám: 367 | Méret: 21x14 cm | Kiadó: SZIT | Nyelv: magyar | Fájl méret: 25 MB |