Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Schütz Antal: Isten a történelemben

A könyv Schütz Antalnak (1880–1953), a XX. század magyar Egyházának kiemelkedő teológusának tíz előadását tartalmazza, melyeket 1932 őszén a Pázmány Egyetem valamennyi karának hallgatói számára tartott.

A honnan, hová, miért, hogyan történelmi kérdések életünk alapvető kérdései. Mit felel rájuk az örök Bölcseség? Hogyan igazodik el a ma történeti helyzetén és föladatában a katolikus igazságot valló tudományos gondolkodás?

A felelet elől lehetetlen kitérni. Az önmagát kinyilatkoztató Isten szaván tájékozódó tudományos gondolkodásnak lesz itt olyan mondanivalója, mely e világnak szemhatárába rögzött elmétől nem telik. Hisz a kereszténység úgy jelent meg, mint ősi eszmény és ősi igazság, mely ott virrasztott már a történelem bölcsőjénél és mindamellett hivatást és erőt érzett az ifjúság és jövő országát építeni egy inaszakadt és vénhedt világ közepett. Tetterejével, via facti megoldotta a történelem nagy antinómiáját, az örökkévalóság és idő termékeny egybekapcsolását; és ezt megtette azután is minden történeti fordulóban. Így a megélés útján olyan történetszemléleti anyagot halmozott föl, mely neki élet, de elásott kincs azok számára, kik úgy lettek a pillanat gyermekei, hogy nem tudnak egyúttal az örökkévalóság fiai lenni.

A kinyilatkoztatásnak szempontjait és a keresztény történetalakításnak anyagát végiggondolni a történelem mai problematikájának színe előtt és így elvben teljes és egyúttal éltető feleletet adni azokra a kérdésekre, melyeket az elme szüntelenül fölvet, de a maga síkján megoldani nem tud: erre van szüksége ennek a nemzedéknek, és erre vállalkoznak ezek az értekezések. Ez a vállalkozás a gondolkodást rendkívül súlyos föladat elé állítja, és az eddigi irodalom az itt megkísérlett átfogó és tüzetes kérdésföltevésre meglepően keveset nyújt. A történelmiség kérdésének gyökeres megoldására törekszik a könyv.

A tíz előadás először a célokat és az utat vázolja, majd a fennmaradó kilenc előadást a következő három nagyobb témakörbe csoportosítja: 1. A történelemből Istenhez (A történelmi irracionále; A történelmi tragikum; Történelmi energiák), 2. Isten mint a történelem kulcsa (A teremtő Isten a történelemben, A megváltó Isten a történelemben; A szentelő Isten a történelemben), 3. Istennel a történelembe (Kezdet és vég a történelemben; A történelem folyama; A történelmi ma).


A könyv meta információi
| Megjelenés éve: 1934 | Oldalszám: 320 | Méret: 21x12 cm | Kötés: puha | Kiadó: SZIT | Nyelv: magyar | Fájl méret: 10 MB |