Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
Savonarola elmélkedései a börtönben a Miserere zsoltárról
A tizenegy napos kínvallatás véget ért. 1498. ápr.24-én fra Girolamo Savonarolát (1452–1498) visszavezettek börtönébe, honnét csak május 19-én a végtárgyalásra vezették újra elő. A kínpadra vont test összetört, lelkét nem tudták megtörni. De a kínvallatásnál jobbkezét megkímélték, hogy alá tudja írni a jegyzőkönyvet. Ez az épen maradt jobbkéz most tollat ragad, ó, nem hogy önvédelmére írjon apológiát, vagy hogy bíráit vádolja; földiekkel ő immár nem törődik, gondolatai egyedül Istennel foglalkoznak. Egykor a hét bűnbánó zsoltárt magyarázva, kihagyta a „Miserere”-t, a töredelmes bűnbánat e klasszikus kifejezését: „majd – úgymond – a maga idejében”. Most eljött az ideje.
A Miserere számtalan magyarázói közt egy sem írta elmélkedéseit ilyen lelkiállapotban, mint Savonarola: börtönében elhagyva mindenkitől, csalódva mindenkiben, testben összetörve, halálos ítéletét várva. S íme, minderre az elmélkedésekben semmi célzás, egyedül a bűnbánó áll szemben Istenével, nincs más célja ez elmélkedésnek, mint lelki vigaszt s az Istennel való újra egyesülés eszközét nyújtani a zaklatott lelkeknek.
Luther Savonarola című művében megerősítését látta tanításának: a hit egyedül üdvözít. Holott a munka számtalan helyéből világosan kitűnik Savonarola korrekt katolikus felfogása, mely az üdvösséghez a hiten kívül a jó cselekedeteket nélkülözhetlenül szükségesnek tartja.