A keresztény tanítás kiindulópontja és központi tétele kezdettől fogva Jézus kereszthalála és feltámadása volt. Ebben fejeződött ki a megváltás műve, s abba az ember a hitén keresztül kapcsolódik bele. Hinni pedig kifejezetten abban a Jézus Krisztusban kellett, „aki vétkeinkért halált szenvedett, és megigazulásunkért feltámadt.” (Róm 4,25). A mai keresztény ember hite sem lehet más, mint amit az apostoli egyház az Újszövetség szent könyveiben ránk hagyott. Ennek az apostoli egyháznak a tanúskodását idézi fel a könyv a szent szövegek kifejtésével. A könyv célja az, hogy hozzájáruljon a sugalmazott szövegek megértéséhez, átelmélkedéséhez és az igehirdetésben való felhasználás lehetőségéhez. Azért kifejti a bennük levő kinyilatkoztatott tanítást, az isteni üzenetet. A nyelvi, a szövegkritikai, a régiségtani és a történelmi utalások is mind ennek a szolgálatában állanak. Az Írások az apostolok történetileg megélt misztériumról tanúskodnak, vagyis olyan eseményekről, amelyeknek a tapasztalható alakjában benne volt az örök isteni terv megvalósulása és az a kegyelmi tartalom, amit Isten az emberiségnek szánt, mint az üdvösség forrását. A könyv pozitív célja miatt nem akart elveszni azoknak a nézeteknek a tömkelegében, amelyek manapság főleg ismeretelméleti, történetkritikai vagy módszertani előfeltételezések alapján elárasztották a bibliai egzegézist. Ezeknek a hátterében legtöbbször a természetfölötti valóság megkerülése áll. Márpedig a keresztény hit lényege mindig az volt, hogy az isteni, a természetfölötti megjelent a világunkban, és a hitben tapasztalhatóvá vált. Elsősorban Jézus feltámadására vonatkozik ez az állítás. Éppen azért ez a könyv is a hihetőség kimutatására törekedik. A tárgyalt anyag két nagy részre oszlik: Jézus szenvedése, kereszthalála és azután feltámadása. Mindkettőt a négy evangélium és Szent Pál tanítása alapján elemzi.