Rónay György (1913–1978), a regényíró, költő, műfordító, irodalomtörténész egyik legjellemzőbb munkája a Bibliához fűzött „széljegyzetek” gyűjteménye, a Zakeus a fügefán. Mintegy ötven rövid elbeszélés.
A biblikus tudományokban otthonosságát, szépírói kvalitásait, a művelődéstörténet átlényegített ismeretét, a hitben bizonyosságát hagyja egyszerre érvényesülni itt az író, és ezenközben varázsos, utánozhatatlan és megismételhetetlen műfajt teremt. Mégpedig úgy, hogy a tárcanovella terjedelmű írásokban végigéli Jézus életét e földön az előfutártól, a Keresztelőtől egészen addig, amíg a „Galileai férfiak visszatértek az olajfák hegyéről Jeruzsálembe, fölmentek a terembe, s Júdás elárvult helyére maguk közé választották Mátyást.
Az írások alapja minden esetben a Biblia valamelyik részlete, amely csak indítja a gondolatot. Az ezredvég emberének ugyanis az evangéliumban megjelenő szikár történet önmagában már talán nem elégséges. Az ő gondolkozásának egyszerre sajátja a bizodalom és a kételkedés, a részletekben érvényes tudás a világról és az emberről, továbbá mindennek a keveredése azzal, ami a bibliai alaptörténetekhez az évszázadok folyamán hozzákapcsolódott.
Ez a könyv nem szentírásmagyarázat; semmilyen iskolát nem követ, és „módszere” – ha egyáltalán módszernek nevezhető – szabálytalan, tudományos szempontból nézve ledér, és bizonyára sem a történeti, sem a szövegértelmezés terén nem ajánlható. Viszont, lévén elsősorban írói „módszer”, az íróhoz hasonló többi „egyszerű laikusnak” talán közvetlenebb élményt tud nyújtani, mint a nehezebben megközelíthető, alaposabb ismereteket kívánó tudomány. Élményt nyújtani, illetve élményt kelteni: ez volt az író célja a könyvvel. (Sipos Lajos és Rónay György)