Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Romano Guardini: Az Úr

Romano Guardini (1885–1968) a XX. század első felében működő, az Egyház megújítását munkáló, európai szellemi „élgárda” kiemelkedő alakja. Professzori, lelkipásztori és írói munkásságával a II. Vatikáni Zsinat reformkorszakának egyik nagyhatású előkészítője.

„Az Úr” (Der Herr) Guardini talán legismertebb könyve. Ebben – a Szentírás alapján – nem Jézus életrajzot ad, hanem az emberré lett Isten Fiának, Jézus Krisztusnak a személyiségét ismerteti meg velünk. A szerző sajátos problémája az volt a könyv megírásakor, hogyan szerezhet konkrét képet a mai ember Jézus Krisztusról, olyan képet, amely a szívet-lelket betöltő hit kegyelmének a befogadására ösztönzi. Hosszú éveken át írta ezt a könyvet az elmélkedés és igehirdetés iskolájában. Nem egyszerűen szentírásmagyarázó szövegeket tartunk a kezünkben, amikor Guardini művét olvassuk, hanem a Lélek tüzében izzó gondolatok áradását érezzük lelkünkben. Valóban, a könyv stílusa is egészen sajátos: bőven áradó, szép hullámokkal gazdag tenger-áramlás ez a mű, mely inkább szereti a pontosvesszőt, mint a pontot a mondatok végén, ezzel is jelezve, hogy folyamatos, szuggesztív erőt képvisel.

„A lelki élet mesterei” című sorozatnak ez a nyitó kötete.


A könyv meta információi
| ISBN: 963 360 333 1 | Megjelenés éve: 1986 | Oldalszám: 606 | Méret: 20x15 cm | Kötés: kemény | Kiadó: SZIT | Sorozat: A lelki élet mesterei | Nyelv: magyar | Fájl méret: 23 MB |