Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Puskely Mária: Akik hittek a szeretetben

A kötet két könyv egyben: Akik hittek a szeretetben és Avilai Teréz.

Az emberélet Istenkeresés. De nem is mi keressük Istent, hanem Ő keres minket. Ő előbb szeretett. A „Mindennevű, Mindenarcú, Mindenszívű” mindig megnevezhetetlen, rejtőző Isten marad, csak a szív sejti meg – ahogy Pascal mondja. A szentek, a „szeretet géniuszai”, a szeretet hullámhosszán érintkeztek Vele. Lelkük belső végtelenjében rátaláltak a – mindnyájunk lelkében buzgó – „élő vizek forrására”. Az élet vizét maga a Lét Kútfeje kínálja fel az embernek, hogy oltsa szomját és hogy még szomjasabbá tegye… A szentek, barátaink, Istenből merítettek életet, és folyton-folyvást Istenre szomjaztak. Mint nagyobb testvéreink, barátaink jelzik az utat nekünk is, hogy eltaláljunk az Élet forrásához. Mestereink ők, akikkel mindig találkozhatunk.

A könyv első része Avilai Szent Terézt mutatja be. A második része hat kimagasló példát állít elénk: Kis Szent Teréz, Bogner Etelka, Charles de Foucauld, Thomas Merton, Roger Schutz és Carlo Carretto. Közös vonásuk, hogy valamennyien „megtértek” Istenhez; valamennyien rejtett, szemlélődő életet éltek; valamennyien találkoztak a Szeretettel, hittek Benne és egész lényükkel viszontszerették!

A könyv életközelbe hozza Isten tanúit (kevés kanonizált szent van közöttük, de mindegyik az evangéliumi szentséget példázzák életükkel). Isten különféle agyagba lehelt új életet; a kegyelem ereje az emberi erőtlenségben lesz teljes és nyilatkozik meg legtisztábban. A szent nem az, aki nagy hőstetteket vitt véghez, sanyargatta testét, fogcsikorgatva küzdötte fel magát a csúcsra, – hanem az, aki befogadta Isten Lelkét, a kegyelmet. Nagyobb szent az, aki többet befogadott. És ez a befogadókészség is a kegyelem műve. „…Legyen bár prófétáló tehetségem … osszam el bár egész vagyonomat a szegényeknek s vessem oda testemet, hogy elégessenek, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem” (1Kor 13,2-3). A szentek azok, akik hittek a Szeretetnek – vagyis Istennek, aki SZERETET – és nagy bizalommal átadták magukat őneki.


A könyv meta információi
| ISBN: 963 360 066 9 | Megjelenés éve: 1979 | Oldalszám: 618 | Méret: 20x15 cm | Kötés: kemény | Kiadó: SZIT | Nyelv: magyar | Fájl méret: 21 MB |