Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
Prohászka Ottokár: Soliloquia – II. kötet. Élet kenyere (Összegyűjtött munkái, XXIV. kötet)
Prohászka Ősszegyűjtött Munkáinak ez a 24. kötete két részből áll. Az első rész a 23. kötetben megkezdett naplóinak befejezése, az 1919–1927 évekkel. A második rész az „Élet kenyere” című műve, amelyet utolsó éveiben írt az Oltáriszentségről, és ami befejezetlen maradt.
Prohászka már ifjú korától kezdve az Oltáriszentségnek – szabad azt mondani – intimusa volt, és mint püspök is kezdettől végig az egyházmegyéje első adorátorának tisztében érezte magát igazán helyén.
Ezzel a művel a magyar irodalom és általában a lelkiéleti világirodalom ritka értékkel gyarapodott. Prohászka újat akar mondani arról a fölséges titokról, mely századok óta annyi kiváló lelket inspirált. És ezt csakugyan fölséges módon megtette. Ami az Élet kenyeré-ben Prohászka kezéből készen került ki, és amit a Soliloquia-ban 1920 óta találunk, arról el merem mondani: így még nem írtak az Oltáriszentségről. Mintha a teremtésnek és a kinyilatkoztatásnak valamennyi hangja megszólalna tanúságot tenni a legédesebb nagy titokról, mintha az örök Szentháromság összes természeti és természetfölötti művei fölajánlanák színeiket és formáikat az eucharisztiás Krisztus-arc megrajzolására – insurget orbis terrarum… Mintha Prohászka fenomenális kifejező tehetségének összes rostjai itt újra virágba borulnának – sicut in diebus iuventutis, mint a Diadalmas világnézet korában; de most már át meg átitatva egy emberkorra kiterjeszkedő misztikai imaélet mélységeivel és egy hosszú apostoli és férfiúi küzdelmekkel teljes élet tónusaival. Soha lendületesebben, színesebben, sodróbb ritmussal nem írt Prohászka.
Prohászka kispap kora óta csütörtökön éjfél felé tartotta szentségi óráját; az első péntek előtt pedig éjszaka – sokszor órákon keresztül (ezt életében kevesen sejtették; halála után a Soliloquia-ból bizonyos). S hogy édesanyja éppen egy ilyen éjjeli adorációja idején halt meg istenes halállal, nagy vigasztalással töltötte el lelkét. Meg vagyok győződve, hogy megszámlálhatatlan adorációs órájának ez a posztumus gyermeke, az „Élet kenyere”, sok istenes életindulásnak és halni-tudásnak lesz eszköze az isteni kegyelem kezében, az ő nagy vigasztalására és – dicsőségére. (Schütz)