Prohászka irodalmi működése két forrásból fakad: az írásra, művészi alkotásra hivatott géniusznak benső késztetéséből és az apostoli lelkületből, mely mindenképpen, tehát tollal is utat akar nyitni az üdvözítő evangéliumnak. Ennek a ténynek a legkézzelfoghatóbb bizonyságát adja ez a kötet. A szó szoros értelmében vett írói kifejtőzésre sehol sem nyílik oly alkalmas tér, mint az útirajzokban. Hisz az ilyen írásnak értékét nem a leírt tájak és emberek adják, hanem magának az utazónak és leírónak lelkivilága, mely egyszer egy tájon vagy társadalmi jelenségen fog tüzet, ezer színt szikráz és ezekkel telehinti útját és olvasóját; máskor meg mint a hegyi patak, neki ütközik útja változatos eseményeinek és száz váratlan fordulattal, eséssel, örvényléssel, habfátyollal és szivárvánnyal lepi meg és bájolja el az önfeledt nézőt.
A kötet négy útirajzot tartalmaz: Esztergomtól Münsterig; Útivázlatok Németországból; A Collegium Germanico-Hungaricumban; Képek az Újvilágból.
A Collegium Germanico-Hungaricum leírásához nem sok hasonló nemű írást lehet találni, ahol emelkedettség és szemléletesség, a kikezdetlen fiatal életöröm és a legtisztább lelkiség, maga-feledt alkotó művészet és céltudatos pedagógia oly teljes harmóniába olvadna. Ez a mű egyben elvezet Prohászka lelki nagyságának szülőföldjére, és a papi életnek és katolikus nevelésnek egészen sajátos, ritka hatású apológiája.