Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
Prohászka Ottokár: Ünnepnapok. Emlékezések (Összegyűjtött munkái, XII. kötet)
A keresztény lélek ünnepel, legtisztább gondolataiból, legnemesebb elhatározásaiból és legintenzívebb érzelmeiből fon koszorút a történelem és az üdvtörténet nagy eseményei és alakjai köré.
Olyan érzékeny húrozatú lélek, mint Prohászka, természetesen a legnagyobb intenzitással reagált a nagy fordulók és események érintésére. Bensőséges, áhítatos lelke aztán mindig gyorsan és biztosan megtalálta az eseményeknek ama vonatkozásait, melyek az ünneplést kiemelik a merő ujjongás fölületességéből; hatalmas elméje meglátta azokat a motívumokat és megtalálta azokat a gondolatokat, melyek az ünneplést lelkiismeretvizsgálattá és jövőt szülő termékenységgé avatják; alakító géniusza pedig tudott az ünneplések tartalmának mindig olyan formát adni, hogy minden megemlékezése valósággal carmen saeculare-vá lett; nem – harangszóvá, mely bejár hegyet-völgyet, és visszazeng a lélekben és magával ragad akkor is, mikor már rég elhangzott… Vivos voco, mortuos plango, fulgura frango!
Prohászka a szellem legmagasabb őrhelyéről vigyázta, jelezte és irányította a kor fordulásait. Emlékezései tisztán tükrözik életének nagy egyházi és kultúreseményeit, és ennek a történelemnek egyben legmélységesebb értelmezése lettek: történetbölcselet a legjavából. Prohászka maga ott ült a történelem szövőszékénél, és mintába szedte azokat a titokzatos aranyszálakat, melyeket láthatatlan isteni kéz sző bele a történelemnek föltartóztathatatlanul haladó művébe.