Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
Prohászka Ottokár: Elmélkedések az evangéliumról – II. kötet; Élő vizek forrása (Összegyűjtött munkái, VII. kötet)
Prohászka az elmélkedés embere volt. A mélységes lelki csendnek és az Istenben való elmerülésnek medencéibe gyülemlettek meg nap-nap után a kegyelemnek és buzgóságnak ama forrásvizei, melyekkel annyi lelket és a magyar életnek annyi területét folyton megtermékenyítette és üdeségben tartotta. Rendszeres, legalább félórás – idővel hét-három óra is lett belőle – elmélkedéssel kezdi a napot. Tizenkét évi esztergomi spirituálissága alatt fáradhatatlan volt az elmélkedés tanításában. Nap-nap mellett adta a „puncta”-t, melyeknek híre, mint az örökmécses világa az éj homályán át kiszüremkezik a vidékre, már akkor messze elhatott a haza ifjú levitái körében. Ezeket az elmélkedéseket (465-öt) gyűjti össze a könyv, mely egyike a legelterjedtebb és leghasználtabb magyar könyveknek, és melyet több nyelvre is lefordítottak.
A könyv a világi híveknek való klasszikus aszketika és a Krisztusért vívódó modern lélek mentora is. Aki elmélyed az Elmélkedésekbe, lassan arra a mélységes meggyőződésre jut, hogy Krisztus tökéletes követése végett nem kell kibujdosnia ebből a világból, s nem kell otthagynia életpályáját, főként pedig nem kell megtagadnia a természetnek és kultúrának amaz értékeléseit, melyeket az európai emberiség négyszázéves keserves vajúdásban helytállóknak talált.
E kötet második része tartalmazza az Élő vizek forrása című elmélkedésgyűjteményt, mely magyar nyelven Prohászka halála napján jelent meg. Itt egy leszűrődött és sűrített misztikai bölcsesség szól klasszikai érettségre emelkedett egyszerűségben és erőben. Prohászka ennek a földi életnek minden vonatkozását teljesen átjárta az evangélium szellemével, és eljutott a bölcsességnek arra a magaslatára, mikor a gondolatok, élmények és érzések beláthatatlan tarka sokasága egy gondolatnak, egy élménynek tiszta egységébe olvad, hogy onnan mint szűzi és mégis termékeny erőcentrumából folyton előtörjön fogyhatatlan gazdagságban, – mint a színek tarka világa betér a fehér napfény egységébe, hogy onnan folyton a szivárvány színgazdagságával bontakozzék ki.