Prohászka az elmélkedés embere volt. A mélységes lelki csendnek és az Istenben való elmerülésnek medencéibe gyülemlettek meg nap-nap után a kegyelemnek és buzgóságnak ama forrásvizei, melyekkel annyi lelket és a magyar életnek annyi területét folyton megtermékenyítette és üdeségben tartotta. Rendszeres, legalább félórás – idővel hét-három óra is lett belőle – elmélkedéssel kezdi a napot. Tizenkét évi esztergomi spirituálissága alatt fáradhatatlan volt az elmélkedés tanításában. Nap-nap mellett adta a „puncta”-t, melyeknek híre, mint az örökmécses világa az éj homályán át kiszüremkezik a vidékre, már akkor messze elhatott a haza ifjú levitái körében. Ezeket az elmélkedéseket (465-öt) gyűjti össze a könyv, mely egyike a legelterjedtebb és leghasználtabb magyar könyveknek, és melyet több nyelvre is lefordítottak.
A könyv a világi híveknek való klasszikus aszketika és a Krisztusért vívódó modern lélek mentora is. Aki elmélyed az Elmélkedésekbe, lassan arra a mélységes meggyőződésre jut, hogy Krisztus tökéletes követése végett nem kell kibujdosnia ebből a világból, s nem kell otthagynia életpályáját, főként pedig nem kell megtagadnia a természetnek és kultúrának amaz értékeléseit, melyeket az európai emberiség négyszázéves keserves vajúdásban helytállóknak talált.