Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
Prohászka Ottokár: Föld és ég. Kutatások a geológia és theológia érintkező pontjai körül – II. kötet (Összegyűjtött munkái, IV. kötet)
A könyvet a természettudományos szakkörök komoly tisztelettel és érdeklődéssel vették, dicsérték tudományos elfogulatlanságát; a teológiai körök ujjongtak. „Ünnepe van a magyar theológiának”, mondotta a Hittudományi Folyóirat bírálója.
Prohászka eme legterjedelmesebb önálló műve természettudományos tárgyhoz van kötve, de nem természettudományos mű. „Úgy jártam el, mintha geológiát írnék, … [de] „e fejtegetések előttem csak oltárlépcső-számba mentek, melyeken fölhaladva meggyújthatjuk már a legfőbb ismeretnek s egy mindent összefoglaló világnézetnek szent lángját. Célom nem az volt, hogy tudományos geológiai fejtegetéseket írjak, hanem meg akartam világítani a geológiai tanokat a természetbölcseletnek és a kereszténységnek fényével” – írja. A szaktudomány elévül, a bölcselet és művészet örökifjú. Prohászkának a geológia arra való, hogy fölüsse neki az Isten képeskönyvét, melynek kusza vonásait szuverén biztonsággal, meglepő kritikával betűzi, kibetűzhetetlen jeleit pedig a lángelmének időt múló biztos intuíciójával tudja értelmezni.
Egy természettudományos mű elévül. De e műnek alapvető tartalma és tendenciája már természeténél fogva olyan, hogy nem évülhet el. Nem évül el az Isten-szeretés, mely itt tüzet fogott a természet mélyebb megértésénél, és ellenállhatatlan erővel hat az olvasóra. E mű hidat ver, a megértésnek és hitnek hídját az előretörtető ifjú természettudomány és természettudós számára, és hidat az Írásnak és dogmának hívő és egyben tudományos megvallása számára. Prohászkának a föld is csak az Ég tornáca, s a geológia csak a teológia akolithusa.