Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
Prohászka Ottokár: Elbeszélések és útirajzok
Ez e kötetben megjelent Prohászka elbeszéléseit (Az élet költészete; Zinka halhatatlan; Oh áldott türelem; Az ondavai vámos; Szent-hely) egybefűzi egy egészen különös, ritka szép aranyfonál: valami egészen sajátos, mély és meleg, misztikai közvetlenségű áhítatosság, mely lángra lobban az életnek vagy természetnek, meghatározott helyeknek vagy a kultúrának egy-egy jelenségén, és azután ezeket a természet- vagy életszerű kiindulásokat és a rajtuk költ mélységes vallási gondolatokat és élményeket a legnemesebb és leggazdagabb költészet szín- és hangtűztengerébe meríti. Így a természet és kegyelem, élet és elmélődés, gondolat és költészet, teológia és művészet oly eredeti szintézisbe lép, melynek párját keresni kell. Nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy a világirodalom kevés művet ismer – ide számítva a legnagyobb neveket –, ahol ekkora helyen ennyi szépség és mélység volna együtt.
Prohászka írói géniusza itt ragyog fel a legeredetibb és legintimebb színben és – ez külön figyelmet érdemel: egészen új irodalmi műfajokat teremt, melyeket nem lehet elhelyezni az iskolák szokott kategóriáiba, és amelyeknek pendant-jait nem oly könnyű megtalálni a világirodalomban sem. Nincsenek itt elbeszélések, leírások, természetképek, de nem is elmefuttatások vagy elmélkedések. Ezek egy Isten kegyelméből való hívő, áhítatos, katolikus jámborságú lángelmének teljesen eredeti adekvát megnyilvánulásai; egészen sajátos himnuszok, elégiák, ditirambok és dalok ezek, melyekben kifejezésre talál mindaz, ami ezt a gazdag húrú, rendkívül érzékeny lelket eltölti, mikor megihleti Isten kegyelme, amint az átszűrődik az élet, természet, történelem, emberi küzdés kozmoszán. Mindezt énekli úgy, amint éli és amint énekelnie adatott; énekli úgy, hogy hova-tovább beleénekli hallgatóiba a maga áhítatát, hitét, nemes reményét, férfias megszentülni-akarását.
Így megszületett itt a lelkiolvasmánynak egészen eredeti páratlan formája, melyben szinte fogható közelségben lép elénk az a meglátás: miképp egyesült Prohászkában az író és apostol.
Ennek a ténynek a legkézzelfoghatóbb bizonyságát adják e kötet útirajzai is (A németországi útivázlatokból [Kölni emlékek; A Wartburg]; A római Collegium Germanico-Hungaricumban; Képek az Új-világból). A szó szoros értelmében vett írói kifejtőzésre sehol sem nyílik oly alkalmas tér, mint az útirajzokban. Hisz az ilyen írásnak értékét nem a leírt tájak és emberek adják, hanem magának az utazónak és leírónak lelkivilága, mely egyszer egy tájon vagy társadalmi jelenségen fog tüzet, ezer színt szikráz és ezekkel telehinti útját és olvasóját; máskor meg mint a hegyi patak, neki ütközik útja változatos eseményeinek és száz váratlan fordulattal, eséssel, örvényléssel, habfátyollal s szivárvánnyal lepi meg és bájolja el az önfeledt nézőt. Az ilyen útirajzoknak hatása és irodalmi értéke tehát független a tárgytól, s mindenestül függvénye az író szellemének.
A Prohászka-kutató az első útirajzokon megbámulja a huszonhatéves Prohászka leíró, elbeszélő, jellemző tehetségét és már akkor szinte félelmetesen egyetemes műveltségét; tisztelettel hallja a meg nem alkuvó, kemény metszésű papi jellemnek apostoli bátorságú vallomásait, és meglepetve fedezi fel Prohászkában a kifogyhatatlanul leleményes, eredeti, sokszor kápráztató szellemességet, mely az élcnek, humornak, szarkazmusnak és iróniának egész skáláját kimeríti.
A Collegium Germanico-Hungaricum leírásában nem sok hasonló nemű írást lehet találni, ahol emelkedettség és szemléletesség, a kikezdetlen fiatal életöröm és a legtisztább lelkiség, maga-feledt alkotó művészet és céltudatos pedagógia oly teljes harmóniába olvadna. Hogy pedig ez a mű egyben elvezet Prohászka lelki nagyságának szülőföldjére, és hogy a papi életnek és katolikus nevelésnek gészen sajátos, ritka hatású apológiája, azt csak mellesleg említem.
Aki előtt feltárul ezeknek a műveknek igazi értéke, álmélkodva eszmél arra, hogy itt Prohászka gazdag szellemének tulajdonképpen csak egy morzsájával van dolga, és némi borzongással szövi tovább azt az önként kínálkozó eshetőséget: hogy alakult volna Prohászka írói pályája, ha csak ezen az egy vonalon halad tovább? (Schütz Antal)
Ez a mű a Szent István Könyvek sorozatának 12. kötete. Az 1923 és 1936 között megjelentetett Szent István Könyvek célja a katolikus kultúra fejlesztése, a katolikus tudomány terjesztése és népszerűsítése. A sorozat az emberi tudás minden ágát felkarolja, és a publikálás idejének tudományának színvonalán mozog. Megmutatja, hogy az igaz tudomány nem ellenkezik Krisztus kinyilatkoztatásával, melyet sértetlenül őriz, és a maga teljességében tanít a katolikus egyház. Meggyőzi a világot arról, hogy a tudós is, az irodalmár is lehet igaz katolikus, és ugyanúgy, a tudomány művelésében a katolikus hit és meggyőződés nem akadály, inkább nagy segítség. A kötetek oly stílusban jelentek meg, amely alkalmassá teszi őket arra, hogy minden művelt egyén érdeklődéssel olvashassa. A sorozat mindegyik tagja a katolikus világnézetnek beszédes hirdetője. Az olvasni vágyó katolikus közönségnek oly műveket nyújt, amelyek kielégítik igényeiket anélkül, hogy veszélyeztetnék hitüket, sőt amelyek alkalmasak arra, hogy a tudás és műveltség eszközeivel is megerősítsék őket vallásos meggyőződésükben és világnézetükben.