A természettudományokkal való foglalkozás általános vonása korunknak. Ami felett örvendenünk kell, mert a természet erőinek mélyebb s behatóbb ismerete mind jobban és jobban képesít bennünket arra, hogy a természetnek rejlő kincseit az emberi kultúra javára minél nagyobb mértékben értékesítsük.
E természettudományos iránynak azonban két szempontból hátrányos járulékai vannak. Az egyik az, hogy sokan azt hiszik, miszerint a természettudományoknak együtt kell járniok az ateizmussal; amiért is nagyon sokszor tapasztalhatjuk, hogy különösen kicsi, kezdő elmék szinte kérkednek ateisztikus hajlandóságaikkal. A másik hátrány abból ered, hogy sokan természettudománynak mondanak, tartanak olyan föltevéseket, képzelt rendszereket, hipotéziseket, amelyeknek az egzakt, a tényeken fölépülő természettudományban valósággal semmi gyökerük nincsen. Ez a két hátrányos járulék sok értelmi és erkölcsi zavart okoz, mert hamis színben tünteti föl azt a magasztos tudományt, amelynek nagy értéke van önmagában; s amelynek tulajdonképpen az volna egyik föladata, hogy a természet megismerése által fölemelje az ember szellemét a mindenség végtelen hatalmú, bölcs okának, Istennek nagyobb megismerésére.
E hitvédő irat hét fejezetében a modern természettudomány hét tételével, irányelvével foglalkozik. Rájuk alkalmazza az objektív kritika választóvizét, hogy megismerjük, mi a tudomány, mi az igazság, és mi a puszta, be nem bizonyítható emberi föltevés, amelynek a tárgyilagos igazsághoz semmi köze.