Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Petró József: Az ősegyház élete

A tudományos kutatások eredményeinek köszönhetően ma már egészen más a tudósok felfogása az őskereszténységről, mint volt egy századdal ezelőtt. Akkor még az Egyházon kívül álló körökben általában elfogadott s megdönthetetlennek látszó vélemény volt, hogy a katolikus Egyház lényeges alkatrészei a III. vagy IV. századbó1 származnak. Mióta azonban túlonnan is, nálunk is alapos kutatómunka folyt, már az Egyházon kívül is folyton szaporodik azoknak a tudósoknak a száma, akik elfogadják, hogy a katolikus Egyház legalább is az I. század végétől lényeges változáson már nem ment át.

Ez a könyv az egri hittudományi főiskolán tartott dogmatörténeti előadások alapján készült. Elfogulatlanul s a tudományos követelményeknek megfelelően tárja fel az őskeresztények életéről szóló történeti adatokat. Az itt-ott felmerülő nehézségeket sem hallgatja el. Az ellenvéleményeket is igyekszik minél többször megszólaltatni, és általában a szakirodalomban tájékoztatással szolgálni. A könyv segít eldönteni azt a kérdés, hogy a mai keresztény egyházak közül melyik hasonlít legjobban az őskereszténységhez, melyik a természetes jogutódja a Krisztus által alapított ősegyháznak? Ez a kérdések kérdése a kereszténység történetében.

Pétery (1939-ig Petró) József (1890–1967) megyéspüspök a következö fejezetek szerint mutatja be az ősegyház életét.
I. A szétszórt zsidóság és a kereszténység;
II. A vallási állapotok a római birodalomban a kereszténység elterjedése idejében;
III. Krisztus világegyházat alapított;
IV. Krisztus apostolai;
V. A püspökök és a papok az apostolok idejében;
VI. A „dogmamentes” őskereszténység;
VII. Az Egyház egysége az apostolok idejében;
VIII. A keresztény karitász az ősegyházban;
IX. Az őskereszténység hierarchikus szervezete;
X. A Didaché egyháztana;
XI. Az Egyház szervezete Római Szent Kelemen idejében;
XII. Antiochiai Szent Ignác hét levele.

Ez a mű a Szent István Könyvek sorozatának 63. kötete. Az 1923 és 1936 között megjelentetett Szent István Könyvek célja a katolikus kultúra fejlesztése, a katolikus tudomány terjesztése és népszerűsítése. A sorozat az emberi tudás minden ágát felkarolja, és a publikálás idejének tudományának színvonalán mozog. Megmutatja, hogy az igaz tudomány nem ellenkezik Krisztus kinyilatkoztatásával, melyet sértetlenül őriz, és a maga teljességében tanít a katolikus egyház. Meggyőzi a világot arról, hogy a tudós is, az irodalmár is lehet igaz katolikus, és ugyanúgy, a tudomány művelésében a katolikus hit és meggyőződés nem akadály, inkább nagy segítség. A kötetek oly stílusban jelentek meg, amely alkalmassá teszi őket arra, hogy minden művelt egyén érdeklődéssel olvashassa. A sorozat mindegyik tagja a katolikus világnézetnek beszédes hirdetője. Az olvasni vágyó katolikus közönségnek oly műveket nyújt, amelyek kielégítik igényeiket anélkül, hogy veszélyeztetnék hitüket, sőt amelyek alkalmasak arra, hogy a tudás és műveltség eszközeivel is megerősítsék őket vallásos meggyőződésükben és világnézetükben.


A könyv meta információi
| Megjelenés éve: 1929 | Oldalszám: 184 | Méret: 17x12 cm | Kötés: puha | Kiadó: SZIT | Sorozat: Szent István könyvek | Nyelv: magyar | Fájl méret: 6 MB |