Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
Pázmány Péter: Keresztény imádságos könyv
A protestantizmus a népnél is, a művelt osztályoknál is, a nemzeti, népies nyelv segítségül hívásával ért el eredményeket. A nagy hitvitát immár csak magából a nemzet szívéből fakadó nemzeti nyelven lehetett jobbfelé vagy balfelé dülőre terelni.
Pázmány latinból magyarra fordította Krisztus követését és megírta Imádságos Könyvét, melyek közül ez utóbbit kétségkívül a legkapósabb és legkeresettebb Pázmány-féle irodalmi termék dicsőségébe emelte fel a kortársak és az utókor egybevágó itélete. Pázmány Péter munkái közül egyedül az Imádságos Könyv érte el szerzője életében a negyedik kiadást, s valamennyi munkái közül ezt a könyvét adta ki az utókor legtöbbször.
Evvel a könyvvel végre megjelent és kiállott a magyar hitbuzgalmi, épületes irodalom élére egy oly „unus liber”, az az „aranyos”, egyetlen könyv , amelynek varázsa nyomban meghódította a maga közönségét országszerte – „minden rendektől nagy kedven fogadtaték”, mondja Pázmány a második kiadás elöljáró levelében – s megindul, fogyhatatlan erővel, s versenytárs által a közbecsülésből soha ki nem szoríttatva, a közhasználat útján századok beláthatatlan méhébe, élvezni az elismerés, a csodálat és hála adóját oly messze nemzedékek részéről is, melyekre a nagy szerző szerény lelke bizony maga sem mert volna valaha gondolni. De gondozta is Pázmány imakönyvét egész életében, figyelemmel kísérte sorsát, terjedését és kaphatóságát, s nem elégedett meg az egyszeri, az első kidolgozással, hanem másodszor is, harmadszor is átgyúrta, átdolgozta, míg végre abban az alakban került ki keze alól, melyben mind e mai napig használatban látjuk.
Ez a könyv az ország legszélesebb körű közönségének legnagyobb, legáltalánosabb, mindennapi szükségét elégítette ki, még pedig akképpen, hogy az ájtatos asszonyi nemet, melynek fegyvere az ő könnye és imája, kezdettől fogva egész nagyságában hű közönségének számíthatta és egy csapásra meg is hódította; az imádkozásra kevésbé hajlandó keményebb lelkű férfinemet pedig férfias magyarságú nyelvének és magasztosan szárnyaló elméjének erejével – mintegy magával ragadta a felséges Isten imádására. (Breznay Béla nyomán)