Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
P. Quadrupani: Útmutatás jámbor lelkek számára
Quadrupani, Carlo Giuseppe (1740–1807) olasz barnabita szerzetes e mű szerzője. Életszentsége és alapos tudása elsőrangú lelki vezetővé tették Milanóban. Szentbeszédeit mindig zsúfolt templomban mondotta és hallgatói között ott volt Milánónak egész értelmisége, sőt igen gyakran a királyi udvar is. P. Quadrupani mester volt a különféle lelki kételyek, a lelket érdeklő és nyugtalanító kérdések fejtegetésében és szerencsés, békét hozó megoldásában. Mint olyan, aki állandóan lelkek vezetésével foglalkozott, részvéttel tapasztalta, hogy „épp a jó lelkek, akik Isten szolgálatában nagylelkűséggel és szent készséggel tűnnek ki, éreznek leginkább kínzó aggályosságot és szomorúságot, holott az evangélium tanai, melyeket legjobb tudásukkal és lelkiismeretesen követnek, éppen nem oly természetűek, hogy ily hangulatot idézzenek elő, hanem ellenkezőleg igen alkalmasak arra, hogy már itt a földön az örök örömök előízét megízlelhessék”. P. Quadrupani ennek okát abban látta, hogy „a legtöbb hitszónok és író szigorú pontossággal megmutatja hallgatóinak vagy olvasóinak, mily könnyen s mily gyakran vétkezik az ember. Innét van, hogy a jámbor lelkek, melyek úgyis inkább félelemre hajlanak, mint örömre, amannak esnek áldozatul. Hogy mindvalamennyinek használjunk, a bűnről szólva nem szabad elfelejtenünk azt is megmagyarázni, hogy mikor nem vétünk a parancs ellen. Ilyképpen oktatnók a kevésbé példás keresztényeket, a jámborokat pedig sok tévedéstől óvnók meg. S épp ez utóbbit tartjuk nagyon fontosnak, minthogy itt Isten fiainak békéjéről van szó.”
Ez a tapasztalatból merített meggyőződése s a hívek állhatatos kérése, hogy írásban is élvezhessék üdvös oktatásait, hozta létre e kis művet, melyben a következőkről szól. 1. Az engedelmesség; 2. Kísértések; 3. Az imádság; 4. A bűnbánat; 5. A gyónás; 6. A szentáldozás; 7. A vasár- és ünnepnapok megszentelése; 8. A keresztény remény; 9. Isten jelenléte; 10. Az alázatosság; 11. Az Isten akaratában való megnyugvás; 12. A keresztény tökéletesség; 13. A lelki olvasmány; 14. A felebaráti szeretet; 15. A buzgóság; 16. A szelídség; 17. A másokkal való érintkezés; 18. A ruházat; 19. A vakbuzgóság és az aggályosság; 20. A lelki öröm; 21. A lélek szabadsága; 22. Állhatatosság ez utasítások betartásában.
Ez a mű a Szent István Könyvek sorozatának 11. kötete. Az 1923 és 1936 között megjelentetett Szent István Könyvek célja a katolikus kultúra fejlesztése, a katolikus tudomány terjesztése és népszerűsítése. A sorozat az emberi tudás minden ágát felkarolja, és a publikálás idejének tudományának színvonalán mozog. Megmutatja, hogy az igaz tudomány nem ellenkezik Krisztus kinyilatkoztatásával, melyet sértetlenül őriz, és a maga teljességében tanít a katolikus egyház. Meggyőzi a világot arról, hogy a tudós is, az irodalmár is lehet igaz katolikus, és ugyanúgy, a tudomány művelésében a katolikus hit és meggyőződés nem akadály, inkább nagy segítség. A kötetek oly stílusban jelentek meg, amely alkalmassá teszi őket arra, hogy minden művelt egyén érdeklődéssel olvashassa. A sorozat mindegyik tagja a katolikus világnézetnek beszédes hirdetője. Az olvasni vágyó katolikus közönségnek oly műveket nyújt, amelyek kielégítik igényeiket anélkül, hogy veszélyeztetnék hitüket, sőt amelyek alkalmasak arra, hogy a tudás és műveltség eszközeivel is megerősítsék őket vallásos meggyőződésükben és világnézetükben.