Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Öveges Kálmán: Az Egészség Könyve a magyar nép számára

Az Isten a legtöbb embernek ép, egészséges testet adott, melyet, ha kellően ápolunk, gondozunk, ételben, italban mértékletesek vagyunk, lakásunk, ruházatunk megfelelő, nem igen sanyargat betegség. Egészségünknek legjobb őrei magunk vagyunk. Mivel pedig az egészség nagy kincs, kell is, hogy őrizzük. Mindazonáltal megtörténik, hogy minden vigyázatunk mellett is betegség köszönt be hozzánk. Hiszen testünk is romlandó, mint minden e világon, s az Isten kezében vagyunk mindnyájan, aki néha betegséggel látogat minket.

Mit tegyünk ilyenkor? Mindenesetre nyugodjunk bele Isten akaratába; ne zúgolódjunk, ne tépelődjünk e miatt. A türelmes megnyugvás elősegíti a gyógyulást. De azért ne várjuk tétlenül a gyógyulást, mert bár az Isten bocsátja ránk a különféle betegségeket, de ő adta fűbe-fába az orvosszereket is, hogy okosan használva azokat, segítsünk magunkon. Az Isten segítségére, akaratára van szükségünk ahhoz, hogy meggyógyuljunk, de nekünk is cselekednünk kell ám. Éppen ezért a könyv leírja, hogy mitől és hogyan óvakodjunk, ha egészségünket, életünket szeretjük; de azt is megtalálhatja benne az olvasó, hogy hogyan ápolja, gondozza okosan az egészségét. Mert hát az egészség fönntartásához többféle dolog .szükséges. A lakás, a ruházat, az élelem (étel, ital), levegő, mind-mind igen fontos az ember életére, egészségére nézve. Ezekről mind elmondja a könyv a szükséges tudnivalókat.

A könyv 1909-ben jelent meg, egyes betegségeket ma már tudunk gyógyítani, vagy másképpen gyógyítunk, de a könyv tanácsai ma is érvényesek.


A könyv meta információi
| Megjelenés éve: 1909 | Oldalszám: 108 | Méret: 20x13 cm | Kiadó: SZIT | Nyelv: magyar | Fájl méret: 5 MB |