Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
Nagy Gyula: Szent Imre herceg
Kilencszáz év múlt el Szent Imre halála óta. Nemcsak kilencszáz év, de sok minden elmúlt és ő megmaradt. Neki helye van nemcsak avas írásokban, hanem belejátszik életünkbe, belehat a szívek formálódásába, benne van imádságunkban, vannak ellenségei és barátai, mint annak, aki él. Mert él. Meghalt, és mégis él, úgy, hogy beszélnünk kell róla. Vagy ellene, vagy mellette, ő akar itt közöttünk valamit, neki küldetése van miköztünk.
Hát mit akar? Az élete megmondja: Krisztus követését. Krisztus követése minden szentek életprogramja. Szent Imre is Krisztus követője volt. Nemcsak beszélt, hanem cselekedett is, mint az Úr Krisztus: „Példát adtam nektek, hogy amint én cselekedtem, ti is úgy cselekedjetek!” (Jn 13,15)
A magyar történelem gyöngye ez a gyönyörű élet. A magyar élet kiapadhatatlan forrása ez a gyönyörű magvetés. Aki gazt vet, gazt arat. Aki konkolyt vet, konkolyt arat, de aki tiszta búzát vet, búzát arat, és aki liliomot vet, annak liliom kel ki. A mi nemzetünk történelme ilyen tiszta, nemes magvetéssel kezdődik, úgy is folytatódik.
Nagy Gyula (1885–1971, aki a győri egyházmegyében szolgált plébánosként, és aki három évet raboskodott a diktatúra börtöneiben) könyve Szent Imre életét, neveltetését, tiszta férfiúságát (csupa erő és egészség volt testben és lélekben), halálát, a hozzá fűződő csodákat és a szentek sorába való iktatását írja le. Megemlíti, hogy Amerika földrész is közvetve az ő nevét viseli.