Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Müller Lajos: A penitenciatartás

A Keresztény Kis Könyvtár kötetei a tízparancsolatot, az anyaszentegyház parancsait, valamint a szentségeket magyarázzák, főként az erkölcsi nevelés céljával, de számos más vallásos témát is érint a sorozat (például a szekták, a babona, a szociáldemokrácia). A sorozat huszonhat kötete 1924 és 1929 között jelent meg.

Ez a kötet a sorozat huszonegyedik kötete, amelynek témája a penitenciatartás. „Ha azokban, kik a szent keresztség által újraszülettek, megvolna Isten iránt az a hála, hogy az ő jóvoltából s kegyelméből megkapott igazságot (megszentelő malasztot) állhatatosan megőrzik, nem lett volna szükség még egy más bűnbocsájtó szentség alapítására. Minthogy azonban Isten, ki oly gazdag az irgalomban, ismeri törékenységünket, orvosságról gondoskodott azok számára, akik megint csak a bűn rabszolgaságára, a gonosz lélek hatalmának szolgáltatják ki magukat. Ez a penitenciatartás, amely a keresztség után elbukottakra Krisztus halálának jótéteményét alkalmazza.” (Tridenti zsinat)

A kötet az anyag tárgyalását két főrészre bontja. Az első, rövidebb részben a penitenciatartásról mint erényről szól. Hiszen a bűnbánat, a vezeklés mint erény, éltető szelleme s hordozója a szentségnek is, sőt magának az egész keresztény életnek. Az Egyház voltaképpen nem más, mint a penitenciát tartó világ. A második rész tárgyalja azután a penitenciatartást mint szentséget. Megismerteti hitágazati, jogi s főleg erkölcstani szempontból.

Ugyanennek a könyvnek szöveges változata: http://www.ppek.hu/k943.htm

A könyv meta információi
| Megjelenés éve: 1928 | Oldalszám: 208 | Méret: 16x12 cm | Kötés: puha | Kiadó: SZIT | Sorozat: Keresztény Kis Könyvtár | Nyelv: magyar | Fájl méret: 6 MB |