Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Meszlényi Antal: A magyar jezsuiták a XVI. században

Krisztus Urunk szavai: „Tüzet jöttem bocsátani a földre; és mit akarok mást, mint hogy már felgyulladjon. (Lk 12,49) Nincs mondat, amellyel tömörebben lehetne kifejezni a Jézustársaság lelkét. Eleme tényleg a krisztusi tűz kigyújtása az élet minden vonalán s a világ mind négy táján. Az a század hozta létre, mely tagadni akarta a római egyház élesztési jogát s új fókuszokat akart számára teremteni. E szerzet vállalta magára azt a feladatot, hogy a veszélyeztetett részeket védje és oltalmazza. Eljött hozzánk is Magyarországba, hogy a legteljesebb krisztusi programmal gyújtsa ki a római egyház hitvilágának a tüzét. Meszlényi Antal (1894–1984) ciszterci kanonok, egyháztörténész, a Szent István Akadémia tagja könyve az itt időzése első szakának változatos, de katolikus vallási és kulturális eredményekben gazdag történetét rajzolja meg. A tárgyalás három nagyobb részben történik:
1. A jezsuitarend
I. A királyságbeli jezsuiták (2. Vallási viszonyaink Mohács után; 3. Első érintkezések a Jézustársasággal; 4. Oláh Miklós és a jezsuiták megtelepítése; 5. A nagyszombati kollégium; 6. A jezsuiták és a hitélet; 7. A jezsuiták iskolája; . A kollégium felosztása);
II. A fejedelemségi jezsuiták (9. Az erdélyi katolicizmus a jezsuiták előtt; 10. Báthori István és a jezsuiták; 11. A jezsuiták Erdélyben; 12. A kolozsvári kollégium; 13. A fejlődés évei; 14. A gyulafehérvári rendház; 15. A jezsuiták Nagyváradon; 16. A jezsuiták száműzetése).

Ez a mű a Szent István Könyvek sorozatának 92. kötete. Az 1923 és 1936 között megjelentetett Szent István Könyvek célja a katolikus kultúra fejlesztése, a katolikus tudomány terjesztése és népszerűsítése. A sorozat az emberi tudás minden ágát felkarolja, és a publikálás idejének tudományának színvonalán mozog. Megmutatja, hogy az igaz tudomány nem ellenkezik Krisztus kinyilatkoztatásával, melyet sértetlenül őriz, és a maga teljességében tanít a katolikus egyház. Meggyőzi a világot arról, hogy a tudós is, az irodalmár is lehet igaz katolikus, és ugyanúgy, a tudomány művelésében a katolikus hit és meggyőződés nem akadály, inkább nagy segítség. A kötetek oly stílusban jelentek meg, amely alkalmassá teszi őket arra, hogy minden művelt egyén érdeklődéssel olvashassa. A sorozat mindegyik tagja a katolikus világnézetnek beszédes hirdetője. Az olvasni vágyó katolikus közönségnek oly műveket nyújt, amelyek kielégítik igényeiket anélkül, hogy veszélyeztetnék hitüket, sőt amelyek alkalmasak arra, hogy a tudás és műveltség eszközeivel is megerősítsék őket vallásos meggyőződésükben és világnézetükben.


A könyv meta információi
| Megjelenés éve: 1931 | Oldalszám: 203, [1] | Méret: 17x12 cm | Kötés: puha | Kiadó: SZIT | Sorozat: Szent István könyvek | Nyelv: magyar | Fájl méret: 7 MB |