A katolikus egyház történetében a Galilei-kérdés külön fejezetet alkot, mely az egyház ellenfeleinek mesterkedése folytán századokon keresztül pusztító lavinaként nőtt. Rosszakarat és kontárkodás szövetkeztek, hogy a féktelen képzelet szárnyain Galileiből az egyház kimondott ellenségeinek eszményképét és vezérét teremtsék meg.
A történetírás forrását olyan okmányok és a múltnak eseményeit megőrző egyéb olyan emlékek alkotják, melyeket a kutató elme kritikája hiteleseknek ismer el. Okleveles bizonyságok és beszédes emlékművek nyitják fel a történet kapuját. Ha valaki nem akar ezen bejutni, vagy bekötött szemmel megy be, legendákat és meséket írhat, de szellemi terméke történeti mű nem lesz!
Hogy mi a Galilei-kérdéssel foglalkozunk, az a sajátos tünet okozza, hogy az Európát mozgató eszmék és törekvések hullámai utoljára mindig bennünket csapdosnak. Míg a Galilei-kérdést külföldön az egyházra nézve kedvezően megoldottnak látjuk, addig hazánkban ma is a katolikus egyház fejére olvassák a szabadgondolkozók Galilei esetét, melyet nem ismernek jól, és nem is akarnak hiteles kútfőkből ismerni, mert kiesnék kezükből a puffogó szólamok papiros fegyvere. Ma már csak merő rosszakarat, mely történeti forrás jogcímére bizonyára nem számíthat, ferdítheti el e sokat bolygatott ügy tényállását.
A történeti eseményeket koruk szemüvegén kell vizsgálnunk, és akkor nem lesz többé tévesen felfogott Galilei-kérdés!