A könyv bevezetőjéből: „Liguori Szent Alfonz (1696–1787) püspök és egyháztanító iratai valóságos gyöngyei az aszketikus irodalomnak. Rendkívüli tudás, az emberi lélek alapos ismerete, egy meleg szívnek gyöngéd érzelmessége s az Úr Jézus iránt való mélységes, odaadó szeretet jellemzi minden sorát. A keresztény népek lelki életének irányításában az újabb időben csak kevés írónak volt oly nagy része, mint őneki. Ez a könyv nagyon hasznos szolgálatot tesz mindenkinek, aki komolyan veszi lelke üdvösségét, de különösen azoknak, akik – kolostorban vagy a világban – magasabb keresztény tökéletességre s az Úr Jézusnak áldozatos szeretetére törekszenek.”
Liguori Szent Alfonz a bűnösöket a túlzott szigorúság helyett szeretettel és reményt keltve megtérésre buzdította. Népmissziók tartására hivatott papi közösséget (redemptoristák) alapított. XVI. Gergely 1839-ben a szentek, IX. Pius 1871-ben az egyháztanítók sorába iktatta – a morálteológusok védőszentje lett. A doctor zelantissimus elnevezés illeti meg Szent Alfonzot, mert a szakteológia művelését és a lelkek üdvösségéért való buzgó lelkipásztori fáradozást mindig egyetlen feladatnak tekintette. A „legbuzgóbb doktor” jelen írása is az elméleti hitismeret és a gyakorló vallásos élet azon egységéről tesz bizonyságot, mely a tudatos erkölcsi cselekvésben ölt testet. (Tarjányi Zoltán)