„Elmenvén az egész világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek” – így szólt a mennybe fölmenő Jézus apostolainak. Parancsára megtestesül a szóvá képzett lehelet, malasztos igévé válik, Jézus beszél általa. Választott apostolai képezik kíséretét, helyettesítik őt, folytatják működését; Jézus lesz az emberi nemzetségek történeti központja.
Jézus járt közöttünk nemzetünk ezeréves múltjában, körülvéve népünk apostolaitól; örök, változhatatlan igéjét nemzetünk lelki igényeihez alkalmazva formálta, az előterjesztés árnyalatainak sokfélesége dacára, az igazság egységét megőrizte.
Szép látványt nyújt az igehirdetés története. Tárgya a testté lett örök Ige; alapja az égből származott változhatlan evangélium, melynek megjelenése ezernyi bájos változással van ékítve; átalakítja a lelkek törekvéseit, az erkölcsöket és visszatükrözi a törekvéseket, a módosult erkölcsöket. Elbeszéli a szónokok nehéz küzdelmét a tárgy fenségével s a közlés eszközével, a magyar nyelvvel; elmondja, mint került ki ezen küzdelemből győzelmesen a nemzet keresztény világnézete és mint képződött az igehirdetők beszédes ajkain a magyar irodalmi nyelv; alázatos szemlélődése dacára hálás önérzettel mutat e küzdelem látható eredményeire: a keresztény magyar királyságra és az örök Ige csodás jutalmaként az enyészettől megóvott prédikációkra: legrégibb, legbecsesebb nyelvemlékeinkre.
Kudora János (1849–1918) így foglalja össze ennek a bibliográfikus munkának a célját: szeresd az Istent önmagáért; szeresd a magyar népet az Istenért, beszélj vele sokszor az Istenről, kik együttesen szerettek; szólj hozzá édes, szép magyar nyelvünkön.