Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Koszterszitz József (szerk.): Tiszta férfiúság az egyetemeken. Előadások a szexuális kérdésről az egyetemi ifjúság számára

A kötet a Pesti Szent Imre Kollégium Mária Kongregációjának a szexuális kérdés több aspektusáról 1942-ben elhangzott előadásainak a gyűjteménye.

Évről-évre sok-sok ezer középiskolát végzett diák érkezik a nagyvárosba egyetemekre, főiskolákra. Tanulni akarnak, férfivá fejlődni és beleállni a magyar életbe, hogy minden tehetségükkel és erejükkel szolgálják a hazát.

Jönnek, de várja őket egy nagyváros ezernyi veszéllyel, kísértéssel és bűnalkalommal. Ki védi meg őket? Az ifjúkor éveiben a szexuális ösztön ereje még óriási, és óriásiak a nagyváros kísértő alkalmai. A vidékről feljövő ifjúságot a legtöbb közvetlen veszély a VI. parancs terén fenyegeti. Ezért az előadásokban az orvos, a nevelő, a pap szólal meg az egyetemi ifjúság tisztaságát fenyegető veszedelmekről. A kötet Dr. vitéz Szathmáry Zoltán egyetemi rk. tanár, dr. Lesskó Jenő igazgató-főorvos, dr. Marczell Mihály egyetemi ny. r. tanár, a kollégium régi igazgatója, és dr. Koszterszitz József igazgató úr, a kongregáció prézesének előadásait tartalmazza. Az előadások címe: A nemi élet problémái; Sátán tőrvetése; A házasság ítélőszéke előtt; Az Úr szemével; Nemi erkölcs és a magyar jövő.


A könyv meta információi
| Megjelenés éve: 1942 | Oldalszám: 97, [2] | Méret: 20x13 cm | Kötés: puha | Kiadó: SZIT | Nyelv: magyar | Fájl méret: 3 MB |