Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Koroncz László–Zsédely Gyula (szerk.): Vasárnapi könyvünk. Homiliák, elmélkedések és olvasmányok a vasár- és ünnepnapi evangéliumszakaszok alapján. A év

A kötet homiliákat, elmélkedéseket és olvasmányokat tartalmaz a novus ordo szerinti vasár- és ünnepnapi evangéliumszakaszok „A” évének alapján. Az írások elsősorban hit- és erkölcstani ismereteket nyújtanak, de közben segítik a híveket az éppen időszerű liturgikus időszak átélésében, végül pedig eligazítást adnak a lelki életben és a Szentírás helyes megértésében. A könyv célja a vasárnapi igeliturgia elmélyítése, esetleg pótlása.

Az egyes szentírási témák kifejtéséhez függelékképpen szemelvényeket idéz nagy emberek vallásos megnyilatkozásaiból, továbbá statisztikát mellékel az Egyház életéről, és idézetekkel feleleveníti a vallásos népi hagyományokat; végül ismerteti katolikus intézményeinket és búcsújáró helyeinket. Hitünk tanítását elsősorban a vasárnapi és ünnepi evangéliumszakaszokra alapozzuk rá, de egy-egy odaillő gondolatot felvillant az olvasmányból és leckéből vett idézetekben is.

A kötet végén egy hittani tárgymutatót találunk. Ennek segítségével akkor is hasznosan forgathatjuk a könyvet, ha hitünk egy-egy felvetődő kérdésére szeretnénk áttekintő választ kapni.

Ennek az első kötetnek a szerzői Koroncz László és Zsédely Gyula.


A könyv meta információi
| ISBN: 963 360 320 X | Megjelenés éve: 1985 | Oldalszám: 479, [1] | Méret: 20x15 cm | Kötés: kemény | Kiadó: SZIT | Nyelv: magyar | Fájl méret: 22 MB |