Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Kecskés Pál: A házasság etikája

Korunk számtalan társadalmi problémája között nem utolsó helyen áll a házasság válságának a kérdése. Szerencsétlen házasság mindig volt a világon. Azonban az utóbbi időben egyre sűrűbben mutatkoznak olyan tünetek, melyek nemcsak a nagy tömegben szórványosan előforduló esetekről adnak számot, hanem a házasságnak mint intézménynek megrendüléséről beszélnek.

Egyre nagyobb a szerencsétlen házasságok száma; szinte megszokott, köznapi eseményszámba mennek a házassági elválások, egyre több olyan férfit és nőt találunk, kik lemondanak a házaséletről: részben, hogy a függetlenséggel járó előnyöket ne kelljen feláldozniok, részben, hogy biztosítsák magukat a szerencsétlen házasságok következményeivel szemben, melyek szomorú eseteivel nap-nap után sűrűn találkoznak.

Lehet, hogy fordulópont előtt áll az emberi művelődés útja. De annyi bizonyos, hogy a kultúra új korszakának is az ember lesz a hőse s szellemi életének, társadalmi berendezkedésének csak akkor lesz értéke, ha az igazságot fogják szolgálni, vagyis ha az ember helyesen értelmezett érdekeit fogják kielégíteni. Az ember erkölcsi magatartásának irányt szabó elvek a kultúra formálói, melyekhez simul, alkalmazkodik az élet menete. Erőteljes kifejlődéshez csakis egészséges elvek segíthetik az életet. Amikor tehát az elvek vizsgálatát teszi a könyv tárgyává, nem szakad el a való élet talajától, hanem azokat a feltételeket veszi vizsgálat alá, melyek az élet erőteljes kivirágzását elősegítik, melyek az emberi életnek erőt és értéket kölcsönöznek. Fejezetről fejezetre haladva vezeti fel az olvasót az etikai szemlélődésnek arra a magaslatára, ahol előtűnnek azok az elvek is, melyek utat mutatnak a házasság válságának megoldására is.

Kecskés Pál (1895–1976) pap, filozófus, egyetemi tanár, a Szent István Akadémia tagja. A házasság etikáját a következők szerint tárgyalja: A házasság eredete; A házassági etika története; Etikai nézőpontunk alapjai; A házasság társadalmi jelentősége; A hűséges szeretet; A házasság szentsége; A házasság válsága; Etikai irányelvek; Állam és család.

Ez a mű a Szent István Könyvek sorozatának a 61. kötete. Az 1923 és 1936 között megjelentetett Szent István Könyvek célja a katolikus kultúra fejlesztése, a katolikus tudomány terjesztése és népszerűsítése. A sorozat az emberi tudás minden ágát felkarolja, és a publikálás idejének tudományának színvonalán mozog. Megmutatja, hogy az igaz tudomány nem ellenkezik Krisztus kinyilatkoztatásával, melyet sértetlenül őriz, és a maga teljességében tanít a katolikus egyház. Meggyőzi a világot arról, hogy a tudós is, az irodalmár is lehet igaz katolikus, és ugyanúgy, a tudomány művelésében a katolikus hit és meggyőződés nem akadály, inkább nagy segítség. A kötetek oly stílusban jelentek meg, amely alkalmassá teszi őket arra, hogy minden művelt egyén érdeklődéssel olvashassa. A sorozat mindegyik tagja a katolikus világnézetnek beszédes hirdetője. Az olvasni vágyó katolikus közönségnek oly műveket nyújt, amelyek kielégítik igényeiket anélkül, hogy veszélyeztetnék hitüket, sőt amelyek alkalmasak arra, hogy a tudás és műveltség eszközeivel is megerősítsék őket vallásos meggyőződésükben és világnézetükben.

Ugyanennek a könyvnek szöveges változata: http://www.ppek.hu/k171.htm

A könyv meta információi
| Megjelenés éve: 1928 | Oldalszám: 150 | Méret: 17x12 cm | Kötés: puha | Kiadó: SZIT | Sorozat: Szent István könyvek | Nyelv: magyar | Fájl méret: 5 MB |