Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
Kecskés Pál: A bölcselet története (1981-es kiadás)
Kecskés Pál (1895–1976) pap, filozófus, egyetemi tanár. A budapesti Hittudományi Akadémia tanszékvezető tanára. Etikai, lélektani, filozófia-történeti kérdésekkel foglalkozott, elsőként tanította a keresztény szociológiát. A bölcselet története című munkája 1933-ban jelent meg először. Bővített, második kiadása 1943-ban. Ez a kötet, a harmadik kiadás, 1981-ben jelent meg, lényegesen rövidített formában (majdnem 50 százalékkal kisebb anyaggal, mint a második kötet). A rövidítés már 1970-ben elkészült, de a könyv csak 1981-ben került nyomtatásra.
„A bölcselet története” című jelen mű Kecskés Pál legkiemelkedőbb alkotása. Az emberi szellemtörténet legérdekesebb fejezetét mutatja be, a gondolkodó ember küzdelmét a végső igazság megismeréséért. A szerző kiváló történeti érzékkel rendelkezik. Képes érzékeltetni a konkrét élet eleven áramát. Felszínre tudja hozni azt, ami az egyéni és a korszellem egyszeri és megismételhetetlen alkotása. De ismeri a történelmi jelenségek összefüggését, a történelem egységes folyamát is. A műből megismerhetjük azokat a tényezőket, eszméket, személyeket, összefüggéseket, amelyek a bölcselő gondolkodás kialakulására hatással voltak. Az egyes korszakokat nyitó fejezetek, a legfontosabb életrajzi adatok, a korszellem ábrázolása, a szellemtörténeti hatások mind kiváló történeti érzékről tanúskodnak.
A szerző azonban nemcsak a bölcselet történeti folyamát, az egyes korok alkotásait ábrázolja a tantörténeti, problématörténeti és szellemtörténeti kutatás különböző módszereivel, hanem műve bevezetés is a bölcseletbe, a filozófiába. Különös érték ha az író egyben vérbeli bölcselő is. Amikor az egyes korszakokat, vagy bölcseleti rendszereket összefoglalja és értékelve lezárja, amikor megrajzolja a nagy rendszerek vázát, ismerteti a lényeges problémákat, akkor egyben bevezetést is nyújt a bölcseletbe.
Kecskés Pál nemcsak ismerteti a bölcseleti eszméket és rendszereket, hanem elfogulatlanul és tárgyilagosan kritikát is gyakorol. Képes az egyes bölcselőket saját mércéjükkel lemérni, saját koruk, személyes adottságaik, célkitűzéseik alapján, ún. immanens kritikával elbírálni. A kritika közben szétválik az igaz és a téves, kidomborodik a maradandó érték, és élesedik a bölcselő látás.